Connect with us

technokrata

A Twitterről koppint a Facebook

Dotkom

A Twitterről koppint a Facebook

Az internet előretörésével kommunikációs csatornák tárháza nyílt meg a felhasználók előtt. Közkedveltté váltak a különböző ismeretségi hálózatok, melyek életben maradásukért egymás babérjaira törnek. A Facebook is egy ilyen “nagy dobásra” készül a Twitterrel szemben.

A Facebook nemrégiben kényszerült rá, hogy átalakítsa publikus üzenetküldési rendszerét. Az váltás célja az volt, hogy a Facebook az információterjesztés tempójában felvehesse a versenyt a Twitterrel. A megoldás már meg is érkezett, a választható publikálási opciók bevezetésével sikerült lerakni a mikroblogging alapjait a Facebookon is.

A Facebook újításai között szerepel a “publisher options” – azaz közzétételi beállítások – elérhetővé tétele, melynek keretében a jövőben minden bejegyzés esetében beállítható lesz akár az is, hogy teljesen publikussá váljon, azaz bárki láthassa azokat. A publikus bejegyzések kereshetővé válnak, s akár a Facebookon kívülről is elérhetők lesznek, a Google is indexelheti azokat. Emellett megmarad a jelenlegi megoldás is, ahol csak az ismerőseink követhetik aktivitásunkat, egy harmadik verzióban egy kiválasztott, egyedi csoport számára lesz elérhető az adott információ. A publikus bejegyzéseken kívül egy másik újdonságot is használhatnak majd a Facebookot látogatók – a klubok után már egyéni felhasználóknak is lehetnek rajongói. A rajongók láthatják az adott felhasználó minden publikus üzenetét rendezett módon, amivel gyakorlatilag a Facebook újraalkotta a Twittert saját rendszerén belül. A bejegyzések mellett a későbbiekben a “tetszik” “hozzászólok” gombok mellett feltűnik egy legördülő menü, ahol beállítható az üzenet láthatósága: “mindenki”, “csak barátok”, “barátok barátai is”, “egyedi”, illetve “ajánlott” verziók lesznek majd. Némelyik funkció ugyan már korábban is létezett, sőt a fotóknál és egyéb tartalmaknál részletesen lehetett szabályozni, hogy kik számára hozzáférhető, de az egyszerűsítés révén valószínűleg mindenki elkezdi használni a beállítást és a publikusnak szánt üzeneteket valóban mindenki láthatja majd.

Az újítások azonban még nem elérhetőek mindenki számára, s az összesen hat különböző új eszközt egyelőre csak 40 ezer felhasználó éri el, ám az előrejelzések szerint a hónap végére mindenkihez eljutnak – írja a hwsw.hu.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek