Connect with us

Hirdetés

technokrata

11 év börtön a vak hackernek

Dotkom

11 év börtön a vak hackernek

Kommandósokat küldött fals címre a tinédzser.

Egy vak, bostoni fiatalra nemrég tekintélyes mennyiségű szabadságvesztést róttak ki: több mint 11 évnyi börtönbüntetésre ítélte az ügyében döntő bíró. A most 19 éves Matthew Weigman bűne az volt, hogy egy olyan hackercsoport tagjaként tevékenykedett, amely betört a telefonos hálózatba, és ennek révén zaklatta áldozatait.

A „Little Hacker” néven ismert Weigman még 14 éves korában kezdte illegális tevékenységét. Telefonos hálózatba való sikeres betöréseit követően úgy álcázta hívásait, hogy azok segélykérő telefonálásnak tűnjenek, amelyeket az áldozat házából kezdeményeztek. Az a gyerekes elképzelés vezérelte a fiút, hogy ezzel a módszerrel zaklassa célpontjait. Egyik alkalommal még kommandósokat is sikerült kiküldetnie hackercsapatának az egyik címre. A diszpécser azt követően riasztotta az elit egységet, hogy a telefonhívás szerint AK47-esével egy családot tart túszul, amelynek tagjai közül néhányat már ki is végzett.

Nem Weigman az egyetlen, akinek most szembesülnie kell tettei következményével, de a fiú kapta a legsúlyosabb büntetést a hackercsoportból. Ennek oka, hogy személyesen próbált meg ráijeszteni a Verizon alkalmazásában álló egyik nyomozóra, aki a csoportról igyekezett minél több információt megszerezni. Az viszont nem látott nyilvánosságot, hogy egy vak ember mennyire lehetett félelmet gerjesztő. Talán a vakvezető kutyája hozhatta a frászt a derék verizonosra…

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés