Connect with us

technokrata

Óvakodj a Magyar Telekomtól

Dotkom

Óvakodj a Magyar Telekomtól

Az UniCredit brókerei legújabb ajánlásukban vételről tartásra változtatták az MTelekom papírjai vonatkozó ajánlásukat.

A szakemberek arra hivatkozva rontottak a részvényre adott ajánlásukon, hogy az európai szektortársaihoz képest jelentősen nagyobb (13 százalékos) volt az elmúlt három hónap során a Magyar Telekom részvények emelkedése, így nagyobb a veszélye annak, hogy a piaci hangulat fordultával a jegyzés zuhanásnak indul. A Telekom papírok árfolyama öthetes mélypontra, 577 forintra süllyedt a közlemény kiadását követően. A 3 százalékos árfolyam csökkenést a BUX is megérezte, amely 15 000 pont közelébe, 1 százalékos mínuszba vonult vissza.

Az UniCredit szerint az áfa-emelés is negatívan hathat a részvény megítélésére, hiszen az emiatt várható lakossági költés-csökkentés minden bizonnyal a társaság bevételein is nyomot hagy majd 2009 második felében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek