Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pécsre koncentrál az Elcoteq

Dotkom

Pécsre koncentrál az Elcoteq

Az Elcoteq Magyarország Kft.

által működtetett három pécsi üzembe koncentrálja az európai gyártást a finn Elcoteq Network Corporation, miután a cégcsoport bejelentette, hogy észtországi üzemét mintegy 30 millió euróért a svéd Ericssonnak értékesíti. A Napi információi szerint mindezzel párhuzamosan a kontinens legnagyobb elektronikai gyártásszolgáltatója a baranyai megyeszékhelyen fejlesztésre és létszámbővítésre is készül. Erre bizonyos gyártási folyamatok áttelepítése miatt van szükség – a program előkészítése már elkezdődött. idén januárban 450 saját és több mint 900 bérelt dolgozójától vált meg Pécsett, tavasszal pedig felfüggesztette a termelést a Finn utcai gyártóbázison, s az ingatlant raktárrá alakította. Ugyanakkor május elején bejelentették, hogy a másik két pécsi üzemben, a Szilva utcában és Cserkúton ismét 4000 fölé nőtt a foglalkoztatottak száma, amelynek több mint negyede bérelt munkaerő. Az elsősorban mobiltelefon-gyártókat kiszolgáló Elcoteq – amely 1998-ban, zöldmezős beruházással építette fel első pécsi üzemét – a válság kirobbanása előtt még több mint hatezer dolgozót foglalkoztatott, sőt tavaly az is felmerült, hogy újabb gyártóterületet épít a Pécsi Ipari Parkban. A négy kontinens 15 országában tevékenykedő csoport – amelynek európai központja 2005 óta Budapesten van – 2003 és 2008 között több mint 13,5 milliárd forint értékű beruházást valósított meg Magyarországon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés