Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pécsre költözik az Elcoteq

Dotkom

Pécsre költözik az Elcoteq

A finn Elcoteq Network Corporation elektronikai gyártásszolgáltató szerdán bejelentette, hogy tallini érdekeltségeinek nagy részét eladja a svéd Ericssonnak, termékei egyik legjelentősebb vásárlójának – írja az MTI.

A 30 millió eurós tranzakcióról azután döntött az Elcoteq, hogy felmérte, a termékei iránti kereslet kielégítésére egy európai gyártóhely is elegendő lesz az elkövetkező években. A vállalat 2009 első negyedévére vonatkozó vesztesége 46,1 millió euró volt, ami négyszeresen felülmúlja az egy évvel korábbi értéket. A cég a 2007-es és 2008-as éveket is komoly veszteséggel zárta.

Az Elcoteq legnagyobb európai gyártóhelye korábban is Pécsett volt, ahol a tallini ezerhatszázzal szemben mintegy négyezer munkavállalót foglalkoztatnak. A vállalat 1998-ban érkezett Magyarországra, ahol 2003 és 2008 között 13,5 milliárd forint értékű beruházást valósított meg.

A vállalati közlemény szerint a tallini gyártóhely eladása után az európai termelést Pécsett összpontosítják majd, ahonnan továbbra is folytatják korábbi ügyfeleik, köztük az Ericcson, ellátását. A pécsi üzemből januárban mintegy 1400 főt bocsátottak el és a közlemény szerint további kapacitásleépítésre lehet számítani, amely azonban nem fog további leépítéssel járni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés