Connect with us

Hirdetés

technokrata

Cenzúra: visszaüt az erős kéz taktikája?

Dotkom

Cenzúra: visszaüt az erős kéz taktikája?

Akár az egész országot kiszolgáltathatja a támadóknak a kínai szigor.

Július 1-jétől Kínában a forgalomba kerülő számítógépekhez tartalomszűrő programot kell mellékelni. A szabály a helyben gyártott és az importált PC-kre is vonatkozik, a Green Dam-Youth Escort névre hallgató szoftvert (bővebben itt és itt) a merevlemezre telepítve vagy CD-n mellékelve is hozzáadhatják a termékekhez. Az általános és középiskoláknak kötelező telepíteniük és aktiválniuk a programot, amivel elősegítik a „Kínai Nagy Tűzfal” jelentette információkorlátozást. Ismeretes, hogy a rezsim rutinszerűen gátolja bizonyos politikai site-ok, elsősorban a kommunista párt vezető szerepét megkérdőjelező, a demokratikus reformokat sürgető vagy a Tibet függetlenségéért kampányoló oldalak hozzáférhetőségét.

A dolog azonban könnyen visszafelé sülhet el. Nemrég kiderült, hogy az alkalmazás, amely a kommunista vezetés biztonságát hivatott szolgálni, olyan lyukas, mint egy sajt. Számos biztonsági rést fedeztek fel a programban; ezzel pedig Kína szembetalálta magát azzal a problémával, amivel a fejlett országok már év(tized)ek óta küszködnek: hogyan védjék meg magas szinten digitalizált értékeiket tökéletlen szoftverekkel. Márpedig hibátlan szoftver nincs, és minél többet telepítünk egy PC-re, annál több ajtót nyitunk a támadóknak.

Isaac Mao, a BBC egyik helyi bloggere, egy Harvard Egyetemen tanuló kollégájával együtt fedte fel, hogy több komoly biztonsági hibákra akadtak a szűrőprogramban. Alkalmazásával akár nagyobb bajt is hozhat az országra a rezsim, mint amitől megkímélni tervezte magát – a sebezhető PC-ken ki- és bejárhatnak a hackerek. Egyik lehetséges támadási felület a védtelen kommunikáció lehet: Mao rájött, hogy a telepített szoftverek és a kínai szerverek közötti adatforgalom titkosítatlanul zajlik. Ennek révén ellophatóvá válhatnak a kínai internetezők jelszavai, de akár ártalmas scripteket is terjeszthetnek a támadók. A blogger azt sem tartja kizártnak, hogy a program – jelenlegi állapotában – lehetővé teszi az összes kínai PC botnetekbe szervezését is.

Tegyük fel, hogy a fejlesztők kijavítják a hibákat. Akkor sem tudják azonban megakadályozni, hogy alternatív platformokról hozzá ne jussanak a nemzetközi médiában kommunikált információhoz a kínaiak. A program jelenleg ugyanis nem képes blokkolni a vezetés által nem kívánatosnak minősített tartalmakat, ha a felhasználó Firefoxon keresztül böngészi a Webet, és Linuxot használ Windows helyett. Márpedig Kínában igyekeznek a lehető legfüggetlenebbé válni az Egyesült Államoktól, ideértve a Microsoft fejlesztette operációs rendszereket is, vagyis a pingvines OS egyre nagyobb hangsúlyt kap.

Green Dam-Youth Escort
A programot két helyi vállalat, a Jinhui Computer System Engineering szoftvercég és kulcsszókatalógusért felelős Beijing Dazheng Language Technology fejlesztette ki hárommillió dollárért. A kormány tavaly májusban rendelte meg a programot. A PC-forgalmazók ingyen kapják és adják tovább a szoftvert. További részletek itt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés