Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nagy felfordulást okozhat az Apple döntése

Dotkom

Nagy felfordulást okozhat az Apple döntése

Óriási felfordulást hozhat a drágább, de sokat tudó, illetve az internetezésre is alkalmas úgynevezett okos telefonok piacán az Apple döntése, miszerint 99 dollárra csökkenti tavaly piacra dobott iPhone-ja árát azoknak, akik két évre szerződnek az AT&T mobilszolgáltatóval.

A nyolc gigabájt memóriával rendelkező készülék 200 dolláros ára már egy évvel ezelőtt is forradalmian alacsonynak számított az okos telefonok piacán, ám a mostani lépés minden friss hírnél nagyobb ovációt váltott ki a számítástechnikai ketyerék híveinél. Lesöpörte a vezető hírek éléről az Apple másik bejelentését is, az iPhone új változatának, a 3GS-nek a piacra dobását. Az S jelen esetben a sebesség rövidítése, ugyanis az új telefon továbbfejlesztett hardvere gyorsabban jeleníti meg a képeket és a grafikákat, emellett elődjéhez képest tovább használható egy akkufeltöltéssel.

Az olcsóbb iPhone kihúzhatja a szőnyeget az olyan versenytárs termékek lába alól, mint a napokban bemutatott Pre okos telefon, a Palm Inc. készüléke, amely igen lelkes fogadtásban részesült a szaksajtó és a potenciális vevők részéről. A Pre iránt olyan erős volt az érdeklődés az Apple brutális árleszállításának bejelentése előtt, hogy a Sprint Nextel mobiloperátor az ellátás akadozására számított. A Palm készülékét 100 dolláros kedvezménnyel, 200 dollárért kaphatja meg az a vevő, aki két évet aláír a Sprint Nextellel, és emellé kedvezményes adattovábbítási tarifákra is számíthat. A vevők többsége a kezdeti kiadást nézi, és ebből a szempontból verhetetlen a 100 dolláros iPhone.

Szakértők szerint nem csupán az okos telefonok között “arathat” az Apple olcsó készüléke, hanem elszívhatja a vevőket a sokat tudó – de azért okosnak még nem számító – telefonok piacáról is. Ez nem jó hír a Nokiának, a Samsungnak és a LG-nek, amelyek drága termékeiken érik el profitjuk legnagyobb részét.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés