Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tovább erősödik a házi cenzúra Kínában

Dotkom

Tovább erősödik a házi cenzúra Kínában

A kínai ipari és információtechnológiai minisztérium közleményben igyekezett megmagyarázni, mi is az igazi célja a hét elején bejelentett intézkedésének, amely szerint július 1-jétől az országban forgalomba kerülő számítógépekhez tartalomszűrő programot kell mellékelni.

A szabály a helyben gyártott és az importált pc-kre is vonatkozik, a programot a merevlemezre telepítve vagy cd-lemezen mellékelve is hozzáadhatják a termékekhez. Az általános és középiskoláknak kötelező telepíteniük és aktiválniuk a programot. Külföldi civil szervezetek azonnal azzal vádolták Pekinget, hogy az internetes tartalom cenzúrázására alkalmas eszközzel akarja ellátni a gépeket, a minisztérium viszont azt állítja, hogy pusztán a pornográf és más “egészségtelen” weboldalak kitiltását akarják lehetővé tenni. A szülők kezébe teszik a választás lehetőségét: ha úgy gondolják, hogy gyermekükre káros hatással lennének egyes tartalmak, akkor meghatározott kulcsszavak megadásával blokkolhatják azok megjelenését.

A szakértők kétkedésének oka, hogy Kína rutinszerűen gátolja bizonyos politikai site-ok, elsősorban a kommunista párt vezető szerepét megkérdőjelező, a demokratikus reformokat sürgető vagy a Tibet függetlenségéért kampányoló oldalak hozzáférhetőségét. Az óriási országban él a világ legnagyobb, 250 millió felhasználót számláló internetes közössége.

A Green Dam-Youth Escort névvel barátságosabbá tett programot két helyi vállalat, a Jinhui Computer System Engineering szoftvercég és kulcsszókatalógusért felelős Beijing Dazheng Language Technology fejlesztette ki hárommillió dollárért. A kormány tavaly májusban rendelte meg a programot. A pc-forgalmazók ingyen kapják és adják tovább a szoftvert.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés