Connect with us

technokrata

IFS Enterprise Explorer: innováció a vállalatirányításban

Dotkom

IFS Enterprise Explorer: innováció a vállalatirányításban

Az IFS cég tájékoztatása szerint az IFS Applications integrált vállalatirányítási (ERP) rendszer új generációs felhasználói felületének fejlesztése a befejező szakaszába érkezett, júniusra várható az 1.0-s verzió nemzetközi piaci megjelenése – közölte Weiszbart Zsolt, a vállalat magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója, akit a fejlesztésről kérdeztünk.

A svéd IFS ERP-szállító másfél éve jelentette be az ergonómia, a felhasználói élmény és hatékonyság fokozására indított programját, amelyet a színpompás természeti jelenség, a sarki fény latin neve alapján Aurorának keresztelt el. Ez a program fogja össze azokat a kutatásokat, illetve az ezek alapján végrehajtott fejlesztéseket, amelyek kifejezetten a felhasználók hatékonyabb, kellemesebb munkavégzését célozzák az IFS Applications használata során. Az Aurora program eredményeként már több jelentős fejlesztés látott napvilágot az elmúlt másfél évben. A program feladatai közül azonban mégiscsak a legfontosabb és legjelentősebb az IFS Enterprise Explorer, azaz az IFS Applications új felhasználói felületének fejlesztése – mondta el Weiszbart.

Egy ERP-rendszer használhatóságával kapcsolatban az iparági fókusz, valamint az együttműködési képesség mellett manapság főleg a felhasználói hatékonyság kerül szóba, azaz hogy az ERP-rendszer használata közben a felhasználók milyen arányban végeznek valóban hasznos tevékenységet, és mennyi idejük megy el a navigációra vagy éppen annak az adatelemnek a megtalálására, mellyel dolgozni kívánnak.

Az IFS konkrét kutatásokat végzett annak kiderítésére, hogy egész pontosan miként kezelik a felhasználók az ERP-rendszert, mely tevékenységgel mennyi időt töltenek a szoftver használata során. A kutatás eredményeképpen körvonalazódni kezdtek azok a területek (például navigáció, keresés, munkatársakkal való együttműködés), amelyekre az új felület fejlesztése során a legnagyobb hangsúlyt kellett helyezni. Mindezek figyelembevételével kezdődött meg az IFS Enterprise Explorer fejlesztése, amelyből 2007 októberében, az IFS berlini világkonferenciáján élőben kapott ízelítőt a közönség. Ez volt az első alkalom, amikor az új felülettel megismerkedhetett a szélesebb nyilvánosság, az IFS pedig igyekezett begyűjteni a visszajelzéseket, hogy felhasználhassa azokat a további fejlesztés során. Az IFS Enterprise Explorer gyakorlatilag osztatlan sikert aratott, így a fejlesztés a következő szakaszába léphetett – jelentette ki az ügyvezető.

A koncepcióval kapcsolatos visszajelzések alapján az IFS elkészítette az úgynevezett alfa verziót, ami már tartalmazta a legfontosabb funkcionális és dizájnelemeket, valamint elegendő tartalommal és funkcionalitással rendelkezett ahhoz, hogy az ügyfelek által is tesztelhető legyen. A visszajelzések objektivitása és relevanciája érdekében különös gonddal állították össze a tesztelésben részt vevők körét. A tesztelők között egyaránt voltak tapasztalt IFS-felhasználók, de olyanok is, akik még sohasem dolgoztak IFS Applications rendszerrel. Az IFS-felhasználók is több szakterületről képviseltették magukat különböző informatikai tapasztalattal. A résztvevők között felülreprezentált volt a negyven év feletti korosztály, amely feltehetően már felnőttkora derekán ismerkedett meg a számítástechnikával. A vizsgálatok eredményeit beépítve a fejlesztésbe az IFS elkészítette az IFS Enterprise Explorer béta verzióját, amely már alkalmas volt arra, hogy ellenőrzött körülmények között éles környezetben bevezethető, tovább tesztelhető legyen.

A béta verziónak már éles, ügyfélkörnyezetben, a napi munka során kellett bizonyítania. Az IFS több ügyfelénél telepítette az IFS Enterprise Explorer béta verzióját. A béta verzió a tervezett 1.0 kiadáshoz képest már jóval kilencven százalék feletti készültségi fokú, működő termék, mely esetében a még hátralévő fejlesztések pontosan dokumentáltak. Az Early Adopter, azaz a korai használatbavételi program végleg bebizonyította, hogy a gondosan felépített koncepció a gyakorlatban, a napi munka során is működik és képes biztosítani a követelményként előzetesen megfogalmazott mértékű felhasználói hatékonyságnövekedést – közölte Weiszbart.

Hazai megjelenésAz IFS Enterprise Explorer, azaz az IFS Applications új felhasználói felületének hazai megjelenésével kapcsolatban Weiszbart Zsolt, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a fentiekben ismertetett átgondolt fejlesztési és bevezetési folyamat eredményeképpen az első hazai felhasználók már egy érett, alaposan kipróbált felülethez juthatnak hozzá. Mivel az IFS Enterprise Explorer az IFS Applications jelenlegi, 7.5-ös verziójától kezdve használható, ezért minden új IFS Applications-ügyfél élvezheti majd az új felület előnyeit, csakúgy, mint azok a meglévő ügyfelek, akik a legújabb verzióra frissítenek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek