Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyre élénkebb az érdeklődés a Linux iránt

Dotkom

Egyre élénkebb az érdeklődés a Linux iránt

Az IDC piacelemző cég idén februárban végzett felmérése szerint a világméretű recesszió nyomán világszerte nőttek a Linux-eladások. Egyre több vállalat keresi a költségcsökkentés lehetőségeit és választja a Linuxot annak gazdaságossága miatt.

Az IDC – Novell által támogatott – friss felmérése szerint az informatikai vezetők több mint fele tervezi a Linux bevezetésének felgyorsítását 2009-ben. A felmérést több mint háromszáz informatikai vezető bevonásával végezték világszerte, akik termelő, pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó és kiskereskedelmi vállalatoknál, valamint államigazgatási szervezeteknél dolgoznak. A válaszadók több mint 72 százaléka állította, hogy jelenleg is zajlik náluk a Linux bevezetésének kiértékelése, illetve már döntést is hoztak arról, hogy 2009-ben növelik a Linux-telepítések számát kiszolgálóikra, míg ugyanezt az állítást az asztali rendszerek esetében 68 százalékuk fogalmazta meg.

A felmérés több kulcsfontosságú, a Linux iránti érdeklődés növekedését indokló motivációs tényezőt is feltárt. Az első számú hajtóerő, amellyel a vezetők a Linuxra való váltást indokolták, a költségek csökkentése. Ennek megfelelően a felmérésben részt vevők több mint 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a következő egy-két évben további alkalmazásokat terveznek Linux alatt futtatni, 49 százalékuk pedig azt állította, hogy öt éven belül a Linux lesz az elsődleges szerverplatformjuk.”Az IDC felmérése azt igazolja, amit a piacon is tapasztalunk: a Linux bevezetése felgyorsult, mert a vállalatok a jelenlegi gazdasági helyzetben versenyképességük megőrzése mellett szeretnék csökkenteni kiadásaikat” – mondta Szittya Tamás, a Novell Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. “A Linux bevezetésének növekedési potenciálját pontosan érzékelteti, hogy egyes iparágakban a megkérdezettek több mint 60 százaléka tervezi a Linux bevezetését asztali számítógépeire, míg a kiszolgálók terén ugyanez a mutató már közel 70 százalék” – tette hozzá Szittya.”A gazdaság visszaesése általában segíti a fejlődő technológiák elterjedését és a hatékony megoldások bevezetését, de visszaszorítja a költségek szempontjából nem versenyképes megoldásokat” – mondta Al Gillen, az IDC rendszerszoftverekért felelős alelnöke. “Ez a felmérés megerősíti azt a nézetet, miszerint a felhasználóknak jó véleményük van a Linuxról, és ez a bizalom versenyképes pozíciót nyújt ahhoz, hogy a Linux megerősödve kerüljön ki a recesszióból” – tette hozzá Gillen.

A válaszadók 67 százaléka állította, hogy egy operációs rendszer kiválasztásakor az egyik legfontosabb szempont a Linux és a Windows közötti együttműködés és kezelhetőség. A legnagyobb növekedési potenciál a Linux bevezetésének terén a kiskereskedelmi szektorban érzékelhető: a megkérdezettek 63 százaléka tervezi a Linux bevezetését asztali számítógépeire, a kiszolgálók terén ugyanez a mutató 69 százalék. A kormányzati szektor ettől az értéktől elmaradt. A válaszadók csaknem 50 százaléka tervezi a Linux bevezetésének gyorsítását asztali számítógépeire, különösen az alapvető irodai feladatok ellátása, a technikai munkaállomásoknál dolgozók és az érettségizett alkalmazottak esetében. A válaszadók közel fele állította, hogy a virtualizációra való átállás gyorsítja a Linux-bevezetésüket. A válaszadók 88 százaléka tervezi virtualizációs szoftverek kipróbálását, bevezetését vagy azok arányának növelését Linux operációs rendszereikben a következő 12-24 hónapban. A gazdasági válság hatásai leginkább a pénzügyi szolgáltatások területén és a kormányzati szférában érezhetők. A válaszadók több mint 62 százaléka állította, hogy csökkent a költségvetése, illetve hogy csak a legszükségesebb befektetéseket engedélyezik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés