Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egymilliós tételcsökkenés a Vaterán és a TeszVeszen

Dotkom

Egymilliós tételcsökkenés a Vaterán és a TeszVeszen

A korábban prognosztizáltnál szerényebb, de továbbra is 60 százalék feletti forgalomnövekedést várnak az idén a Vatera és a TeszVesz tulajdonosai.

A feltöltési díj bevezetése miatt bekövetkezett 60-70 százalékos csökkenés átmenetinek bizonyult, mára visszatért a megszokott forgalom a két legnagyobb magyarországi aukciós piactéren. A Vaterán átlagosan ugyanis napi nyolcezer, a TeszVeszen pedig körülbelül hétezer sikeresen lezárt ügyletet regisztrálnak. Az aukcióra kínált tételek száma viszont drasztikusan visszaesett, a korábbi 1,9-2 millióról 600-700 ezerre. Gerő Viktor, a Vatera egyik ügyvezetője arról tájékoztatta a Napit, hogy a feltöltési díj bevezetését az is szükségessé tette, hogy túl sok eladhatatlan terméket tettek fel a felhasználók, amelyek feleslegesen terhelték a piactér szervereit. A teljes, 60 milliárd forintra tehető magyar e-kereskedelmi forgalomból a Vaterán évente 12 milliárd forint értékben adnak-vesznek a regisztrált ügyfelek – mondta el Csupor Erik, a portál ügyvezetőpárosának másik tagja, míg a TeszVesz ügyvezetője, Dobra Péter hárommilliárdos értékről számolt be. Mint tegnapi tájékoztatójukon elmondták, a Vatera bevétele tavaly 500, a TeszVeszé 150 millió forint volt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés