Connect with us

technokrata

Folytatódik az integráció a Magyar Telekomnál

Dotkom

Folytatódik az integráció a Magyar Telekomnál

Évente egymilliárd forintot takaríthat meg a Magyar Telekom Nyrt. azzal, ha beolvad a társaságba a T-Kábel Nyrt. és a Dél-Vonal Kft.

Az MTelekom igazgatóságának erre vonatkozó javaslata összhangban van a társaság három éve meghirdetett integrációs folyamatával, amely szerint a versenyképességének erősítése mellett a közös működésből eredő szinergiák javítják a hatékonyságot, csökkentik a költségeket, miközben segítik a pénzügyi és emberi erőforrások optimális működtetését.

A leányvállalatok T-Home márkanév alatt analóg és digitális tévészolgáltatást, szélessávú internet-, valamint ip-alapú hangszolgáltatást nyújtanak Magyarországon.

Az anyavállalat T-Home néven vonta össze és konszolidálta vezetékes termékkínálatát, ezzel is erősítve a „háromképernyős stratégiát”, amelynek lényege, hogy a csoport a mobilok, televíziókészülékek és a számítógépek monitorján is szolgáltat.

Az igazgatóság javaslatát a Magyar Telekom rendkívüli közgyűlésének, valamint a két leányvállalat legfőbb szerveinek is jóvá kell hagynia, a tervezett lépéshez nincs szükség a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek