Connect with us

Hirdetés

technokrata

Reding is kiállt Pataki mellett

Dotkom

Reding is kiállt Pataki mellett

A tényeknek és az eredményeknek kell beszélniük a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tevékenységéről – jelentette ki Pataki Dániel, az NHH elnöke kedden Viviane Redinggel közös brüsszeli sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a közelmúltban a hatóság tevékenységét bíráló írások jelentek meg a magyar sajtóban.

Nem szeretném védeni az NHH-t és személyemet, abban bízom, hogy a tények, az eredmények beszélnek helyettünk – mondta az MTI beszámolója szerint Pataki Dániel az újságíróknak, de ezen túlmenően nem kívánta kommentálni a cikkeket. Kiemelte: a hivatal elmúlt öt és fél éves munkájának elismerését jelzi az a tény is, hogy tavaly a magyar hatóság, illetve annak vezetője tölthette be az Európai Hírközlési Szövetségek Csoportjának (ERG) elnöki tisztét, idén pedig ő vezeti az Európai Frekvenciagazdálkodási Szervezetek (RSPG) csoportját.

Méltatta Pataki Dániel nemzetközi tevékenységét Viviane Reding, az Európai Bizottság távközlési felelőse is. Közleményében a biztos így írt: “Pataki úr az európai szabályozó hatóságok csoportjának élén bizonyságát tette diplomáciai érzékének, gondoskodva arról, hogy az egész Európai Unióban sikereket érjünk el a tisztességes versenyt, a hatékony szabályozást, valamint a fogyasztóknak nyújtott kézzelfogható előnyöket illetően. Pataki úrnak erőt és szerencsét kívánok további munkájához. Komoly szaktudását, nemzetközi tapasztalatát és független személyiségét figyelembe véve bízom benne, hogy ezen a döntő fontosságú politikai területen az európai rádióspektrum-szabályozó hatóságok nevében olyan határozott és előremutató koncepciónak sikerül érvényt szereznie Európában, amely a valós versenyt, a gazdasági növekedést és a fogyasztók érdekét tartja szem előtt.”Közös sajtótájékoztatójukon – az MTI kérdésére válaszolva – Reding azt is elmondta: mióta Pataki az ERG elnöke, a csoport fontos tényezője lett az európai stratégiaalkotásnak az ágazatban. A magyar elnök érdeme például, hogy – most először az uniós együttműködés során – sikerült egységes álláspontot alkotni valamennyi szabályozó hatóság között a barangolás (több országot érintő mobiltelefonálás, roaming) témájában. – Ugyanilyen teljesítményre van szükség most a nemzetközi frekvenciahatóságok között is, és Pataki Dániel előző tisztségében szerzett tapasztalatai alapján nagyon hiszek ebben – mondta Reding.

Mióta Pataki az ERG elnöke, a csoport fontos tényezője lett az európai stratégiaalkotásnak az ágazatban



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés