Connect with us

Hirdetés

technokrata

A digitális átállás esély Európának

Dotkom

A digitális átállás esély Európának

A digitális átállás során felszabaduló spektrum hasznosítása óriási lehetőség az európai gazdaság számára – mondta Brüsszelben az EU távközlési biztosával, Viviane Redinggel folytatott tárgyalása után Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a tagállamok nemzeti szabályozó hatóságait tömörítő Rádióspektrum-politikai Csoport (RSPG) elnöke.

Az analóg műsorszórásról digitálisra való átállás során felszabaduló spektrum, illetve frekvenciakészlet hasznosítása a műsorszórás megújításán túl a mobil szélessáv területén is elősegítheti új szolgáltatások és innovatív technológiák piacra lépését, és ezek pozitív hatását valamennyi európai polgár élvezheti – mondta Pataki. Az MTI beszámolója szerint az NHH elnöke hozzátette, hogy az uniót és Magyarországot is sújtó világgazdasági válság közepette az elektronikus hírközlés a stabilitás és a növekedés fontos tényezője lehet, hiszen az új szolgáltatások megjelenése döntő szerepet játszhat az európai és ezen belül a magyar gazdaság növekedésének újraindításában.

Pataki hangsúlyozta, hogy a felszabaduló 790-862 MHz-es sáv hatékony hasznosítása egyedülálló alkalom az európai hírközlési piacon. A lehetőségek maximális kihasználása érdekében a nemzeti hatóságokat tömörítő RSPG még májusban elkészíti ajánlását az Brüsszeli Bizottság számára. Pataki szerint mielőbb biztosítani kell új és továbbfejlesztett szolgáltatások megjelenésének lehetőségét, fokozni kell a tagállamok közötti együttműködést, a bizottságnak pedig a lehető leggyorsabban lépnie kell az uniós szintű szabályozási bizonytalanság csökkentése érdekében.

A digitális átállás révén felszabaduló frekvenciakészletnek a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások területén történő felhasználása uniós szinten mintegy 150-200 milliárd euró hozzáadott értéket jelenthet – mondta a sajtótájékoztatón Viviane Reding, aki ezért különösen fontosnak nevezte az RSPG és a Bizottság együttműködését, illetve az RSPG által folytatott munkát. Viviane Reding szerint a megfelelő uniós és nemzeti döntéseket még idén ősszel meg kell hozni, amennyiben Európa valóban ki akarja használni a digitális átállás adta lehetőségeket. Hozzátette, hogy a sikerhez nagy szükség van a hatóságok együttműködésére és az eredményességhez elengedhetetlen szakmai függetlenség megőrzésére.

A sikerhez nagy szükség van a hatóságok együttműködésére



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés