Connect with us

technokrata

“Az állomány mellé kötelezettségeket is kaptunk”

Dotkom

“Az állomány mellé kötelezettségeket is kaptunk”

– Mit vásároltak egy euróért?
– Egy veszteséges céget vásároltunk, amelynek felfuttatásához rengeteg munkára és komoly tőkeinfúzióra van szükség.

Megkaptuk a cég készletállományát, állóeszközeit, de tartozásait, kötelezettségeit is. A kilenc áruház hosszú és bonyolult újraszervezési folyamat előtt áll, ám a hálózat reményeink szerint egy éven belül nyereségessé válhat. Ehhez elengedhetetlen az áruházak felületeinek és költségeinek optimalizálása, egy megfelelő, bővített kínálat, valamint számos újdonságnak számító szolgáltatás bevezetése. – Mitől lesz más az új Electro World (EW)?- A cég egyik fő problémája a helyenként túlméretezett üzletfelület, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy ezekben a boltokban “shop in shop” típusú üzleteket alakítunk ki. Mivel a Domo Bukarestben Toyplex néven már üzemeltet játékáruházat, elképzelhető, hogy az EW-szakboltokban játékok is felkerülnek a polcokra – de ettől nem változik az áruház eredeti műszaki profilja. Hangsúlyozni akarom: ezek még nem eldöntött tények – a szerződést csak hétfő este írtuk alá.- Terveikben új áruházak nyitása is szerepel?- Az idén legkevesebb két új áruházat nyitunk – ezekre aláírt, megörökölt szerződéseink vannak. A következő két-három évben további egységekkel bővítenénk az áruházláncot – elsősorban vidéki városokban tervezünk új nyitásokat. Szándékaink szerint a magyar szakáruházak száma 2012-ben eléri majd a húszat – a csoport stratégiájában kiemelt helyen szerepel a további terjeszkedés. – Szlovákia a következő célpont? – A TechnomarketDomo-csoport Szlovákiában már üzemeltet két nagy területű áruházat Technomarket név alatt. A három EW-üzlettel való konszolidálás ötletnek nem rossz, de az akvizíció nem szerepel prioritásaink között.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek