Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megerősítette árbevételi terveit a Graphisoft Park

Dotkom

Megerősítette árbevételi terveit a Graphisoft Park

Továbbra is növekv bevétellel, ám stagnáló profittal számol idei terveiben a Graphisoft Park. A cég els negyedéve a várakozásoknak megfelelen alakult.

Az új épületek átadása után 45 ezer négyzetméterre emelkedett a Graphisoft Parkban a bérbe adható irodaterület nagysága, ám ezzel együtt a kihasználtság 92 százalékról 75 százalékra csökkent. Ebben az idén nem is vár jelentős változást a társaság, ám az első negyedévben módosított, illetve újonnan kötött bérleti szerződések nyomán a park megerősítve látja éves, 7,2 millió eurós árbevételi tervét. Ez ugyan magasabb a tavalyi bevételnél, ám a cég ennek ellenére nem számol nyereségének növekedésével, mivel az újonnan átadott, de üresen álló H-épület amortizációja és a megemelkedett kamatterhek teljes egészében felemésztik az árbevétel-növekedést. (A hektikusan ingadozó forint-euró árfolyamnak való kitettség miatt ennél pontosabb prognózist nem ad a társaság.) Az első negyedév során a terveknek megfelelőn alakult az üzletmenet, az árbevétel a tavalyi szinthez képest szerényen emelkedve megközelítette az 1,6 millió eurót, a működési nyereség pedig 10 százalékkal, 851 ezer euróra növekedett. A mérleg szerinti eredmény azonban első ránézésre jelentősen romlott, a veszteség meghaladta a 600 ezer eurót. Ebből azonban több mint egymillió euró a forintbetétek átértékelésén keletkezett – nem realizált – veszteség, amit figyelmen kívül hagyva eredménynövekedésről számolhatott volna be a cég.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés