Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Telekom-vezetés prognózisára vár a piac

Dotkom

A Telekom-vezetés prognózisára vár a piac

Várhatóan az árbevétel és az EBITDA csökkenéséről számol majd be a Magyar Telekom holnap megjelenő gyorsjelentésében. A piac a menedzsment prognózisára figyelhet.

Minden szinten elmarad majd a Magyar Telekom eredménye a múlt év első negyedévének teljesítményétől, legalábbis ez derül ki az általunk megkérdezett elemzők várakozásaiból. A szakértők árbevétel és EBITDA szinten 2 százalék körüli visszaesésre számítanak a múlt év első három hónapjához képest, a nettó profit esetében a nyolc százalékot közelítheti a visszaesés. Az árbevételi adatokban a csökkenést az okozhatja, hogy a vezetékes üzletág zsugorodását immár sem az internetes szolgáltatások, sem a mobilüzletág nem tudják ellensúlyozni (erre jó jelzés volt a Pannon tegnap nyilvánosságra került eredménye is). A bevételek csökkenését ugyanakkor ellensúlyozhatja a forint gyengesége. A piac az elemzők szerint elsősorban a menedzsment kommentárjára lesz majd kíváncsi. A cég vezetése az év elején egyszázalékos forgalomcsökkenésre számított, az EBITDA egy-két százalékos csökkenése mellett. A kérdés az, hogy ha a számok összhangban lesznek a várakozásokkal, akkor nem kell-e lefelé módosítani a profitterveket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés