Connect with us

Hirdetés

technokrata

Valami készül az Apple boszorkánykonyhájában

Dotkom

Valami készül az Apple boszorkánykonyhájában

Az Apple Inc.

jelentős mikroprocesszor-tervező kapacitást épít ki házon belül, az elmúlt időszakban leigazolta a világ második legnagyobb chipgyártója, az AMD két korábbi felső vezetőjét – jelentette a Wall Street Journal az ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva. Ezzel lehetővé válik, hogy a kíváncsi szemek elől elzárva fejlessze az iPodjaiba és iPhone-jaiba építendő processzorokat, az utóbbi időben ugyanis gondot okozott a cégnek, hogy a külső chiptervezőkkel megosztott információi egy része továbbszivárgott versenytársaihoz. Emellett az Apple jelentősen csökkenteni kívánja termékei áramfogyasztását – kiküszöbölve ezzel az okos telefonok egyik gyengeségét -, továbbá szeretné javítani azok grafikus tulajdonságait, képminőségét. A vállalat már egy évvel ezelőtt megtette az első lépést az új profil kialakításában: felvásárolta a kis fogyasztású mikroprocesszorok fejlesztésével foglalkozó P.

A. Semi szilícium-völgybeli start up vállalkozást.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés