Connect with us

Hirdetés

technokrata

Veszélyes méreteket öltött az illegális szoftverkereskedelem

Dotkom

Veszélyes méreteket öltött az illegális szoftverkereskedelem

A Business Software Alliance (BSA) szerint a gazdaságban egyre ijesztőbb méreteket ölt az illegális szoftverkereskedelem.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) például a közelmúltban az eddigi legnagyobb szabású rajtaütés eredményeként 43 szerveren mintegy 250 terabájtnyi illegális tartalmat – szoftvereket, filmeket és zenéket – foglalt le. A szerverparkot üzemeltető, magyar-ukrán tulajdonú vállalkozás emelt díjas sms-üzeneteken keresztül tette elérhetővé a világviszonylatban is rekordmennyiségűnek számító illegális tartalmat. A szerzőijog-sértésekkel szembeni határozott fellépést jelzi az is, hogy a mostani üggyel kapcsolatban a NNI több mint száz rendőrt mozgósított és az akció során hat személyt őrizetbe vett.”Fennáll annak a veszélye, hogy a gazdasági válság következtében a feketegazdaság még inkább teret nyer” – mondta Georg Herrnleben, a BSA közép- és kelet-európai, valamint közel-keleti és afrikai régióért felelős igazgatója. A gazdasági recesszió arra csábíthatja a vállalkozókat és vásárlókat, hogy hamis termékeket és szoftvereket szerezzenek be. A növekvő feketegazdaságtól pedig Magyarország gazdasága még jobban szenvedne. A BSA szerint ezért is különösen fontos a bűnüldöző szervezetek összehangolt munkája – tette hozzá Herrnleben. A BSA számításai szerint az illegális szoftverterjesztők évente mintegy 100 milliárd forintnyi kárt okoznak a gazdaságnak az elmaradt adóbevételek és a legális munkahelyek után fizetett járulékok elmaradása következtében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés