Connect with us

technokrata

Az Apple is besegített a távközlési óriásnak

Dotkom

Az Apple is besegített a távközlési óriásnak

Az elemzői várakozásokat meghaladó első negyedéves nyereségről számolt be az AT&T.

A távközlési óriás 53 centes részvényenkénti profitot jelentett, míg az elemzők 48 centes eredményre számítottak. A bevétel 30,6 milliárd dollárt ért el az időszak alatt.

A legnagyobb amerikai telefontársaság a vezeték nélküli üzletág bővülésének és a 15 ezer főt érintő leépítéseknek is köszönhetően érte el a jó eredményt. A vezeték nélküli szolgáltatások 39 százalékkal nagyobb bevételt generáltak, az AT&T pedig 1,2 millió új ügyfelet tudott szerezni, míg az elemzők csak 700-800 ezer új kliensre számítottak. Közben a vezetékes szolgáltatások ügyfeleinek száma a világtendenciának megfelelően tovább csökkent. A jó eredmény mögött az Apple iPhone sikere is ott van, miután az első negyedben 1,6 millió készülék fogyott.

A társaság idén 11 százalékot veszített részvényei árfolyamából, aláhúzva, hogy a szektor kevésbé sérülékeny a recessziós hatásokra. Az S&P egy hónappal ezelőtt rontotta stabilról negatívra a cég részvényeinek hosszabb távú kilátásait, a magas adósságszintre hivatkozva.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek