Connect with us

Nagy bajban a japán nagyok

Dotkom

Nagy bajban a japán nagyok

A válságtól szenved a japán elektronika – a nagyok sorra veszteséget jelentenek.

Továbbra is megszenvedik a válságot a japán elektronikai vállalatok: a Sony Ericcson, a Toshiba és a Hitachi számára is sorra veszteséget jelent az elmúlt időszakban. A Sony Ericsson 293 millió eurós nettó veszteséggel zárta az első negyedévet, szemben a 2008-as 133 milliós nyereséggel. A vállalat forgalma 36 százalékkal, 1,7 milliárd euróra esett vissza, összesen 14,5 millió mobilkészüléket értékesítettek, 35 százalékkal kevesebbet mint egy évvel ezelőtt. A Nokia, a Samsung és az LG után a negyedik helyen álló mobiltelefon-gyártó piaci részesedése így 8-ról 6 százalékra zsugorodott. A társaság a korábban bejelentett 480 millió eurós takarékossági program mellett tovább farag a költségekből és megválik kétezer, részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozótól. A Toshiba a Sony Ericssonnál is magasabb, mintegy 350 milliárd jen (3,5 milliárd dollár) mínuszt vár a március 31-jén végződő üzleti évben, ami hét éve a legrosszabb teljesítmény. A takarékossági programjának keretében a vállalat már 4500 időszaki munkásától volt kénytelen megválni, s 2010 márciusáig újabb 3900 fős elbocsátását jelentett be múlt héten. A cég júniusig 500 milliárd jennel (5 milliárd dollár) tervezi tőkéje megemelését, 300 milliárd értékben új részvényeket bocsátana ki, 200 milliárdért pedig alárendelt kölcsöntőke-kötvényt értékesítene pénzügyi intézetek részére. A Hitachi gyárbezárással spórol: a veszteséges üzleteket és üzemeket felszámolják, a járműipari és a fogyasztói elektronikai üzletágát pedig leválasztják az anyacégről. Az intézkedésektől 500 milliárd jent remél a vállalat. Az átalakításokat már korábban megvalósító Panasonic a termelői kapacitás csökkentésével harcol a mínuszok ellen.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő
Honor20Pro
LG IFA díjnyertes termékek 2019

Kütyük

2019-2020 legjobb prémium OLED TV-je

2019. augusztus 18. vasárnap
mr-george-zhao-president-of-honor-at-the-honor-vision-china-launch_web

Smart-TV

A Honor teljesen újraértelmezi a Smart-TV fogalmát

2019. augusztus 17. szombat

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő