Connect with us

technokrata

Megduplázza dolgozói számát a Getronics

Dotkom

Megduplázza dolgozói számát a Getronics

A Getronics Global Support Center (GSC) budapesti irodája 2010-re megduplázza a foglalkoztatottak létszámát, így összesen nyolcszázan dolgoznak majd a társaságnál Magyarországon – jelentette be Rátkai Péter ügyvezető igazgató.

Mint elmondta, Magyarországon az it-outsource-piacon olyan jelentős tartalékok vannak, mint például a kevésbé innovatív, elmaradott technológiákkal rendelkező vállalatok és intézmények, amelyeknél a válság várhatóan kikényszeríti az it-outsource szolgáltatás igénybevételét. Az igazgató szerint ezeknél a cégeknél egyszerre több fejlődési lépcső is átugorható. A Getronics Magyarország vezetője úgy látja, hogy további potenciált képvisel a beszállítók konszolidálása is, például amikor több szállító helyett egy regionálisan egységes beszállítót bíznak meg. A GSC budapesti szolgáltató központjának működésére kedvező hatást gyakorol a jelenlegi helyzet, mivel a bevétel euróban, a kiadások pedig forintban jelentkeznek. Így összességében 20 százalékkal olcsóbb szolgáltatást képes nyújtani.

Kedvez a válság az outsourcingnak



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek