Connect with us

technokrata

Van kiút a válságból

Dotkom

Van kiút a válságból

Teljesítménymenedzsment és profitabilitás, kiút a válságból címmel rendezett az SAS konferenciát a közelmúltban Budapesten az IMF tanácsadó testületének egyik tagja, Gary Cokins részvételével.

A téma nemzetközi szaktekintélye szerint napjainkban a versenyszektorban létkérdés a szervezetek gyors válaszadása és az előrelátás. Ez komoly nyomást gyakorol a cégvezetőkre és a vezető beosztású menedzserekre, holott megfelelő eszközökkel növelhető a hatékonyság és az eredményesség, illetve csökkenthetőek a költségek akár létszámleépítések nélkül is. Mint a konferencián elhangzott, a válságkezeléshez szükséges informatikai eszközök már megvannak, de a gondolkodásmódot még alakítani kell. “Mára nem a technológia, hanem a gondolkodásmód az egyedüli korlátja a jó teljesítménymenedzsmentnek” – nyilatkozta Cokins, az SAS teljesítménymenedzsment-megoldásokért felelős vezetője, majd hozzátette: “A vállalati teljesítménymenedzsment ma már sokkal inkább egy emberi tényező, mint egy technológiai alkalmazás, ugyanakkor a szoftverek komoly szerepet játszanak az eredmények elérésében.” Hozzátette, a teljesítménymenedzsment új keletű népszerűsége ellenére nem válságkezelési eszköz: egyformán hasznos a növekedés, a prosperitás, a hanyatlás és a fellendülés természetes gazdasági ciklusának bármely szakaszában. Alapvető előnye, hogy képes döntéstámogató információvá alakítani a tranzakciós feladatokat. Biztosítja a vezetők és a dolgozók számára a gyorsabb reagáláshoz és a magasabb pénzügyi érték megteremtéséhez szükséges módszereket, eszközöket, technológiákat, információkat és elemzéseket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek