Connect with us

Hirdetés

technokrata

Össztűz a Microsoftra a netbookfronton

Dotkom

Össztűz a Microsoftra a netbookfronton

A Hewlett-Packard Co.

(HP), a világ legnagyobb pc-gyártója azon gondolkodik, hogy a Microsoft Windowsa helyett a Google Android operációs rendszerével látja el számítógépei egy részét. A Wall Street Journal értesülése szerint már tesztelik a programot a társaság következő netbookjain. A HP szóvivője ezt nem erősítette meg a Reutersnek, de annyit elárult, hogy vizsgálnak minden olyan szoftvert, amelyet a versenytársaik alkalmaznak, illetve amely gépeik hasznos kiegészítője lehet. Ezzel arra célozhatott, hogy például a világ legtöbb netbookját értékesítő tajvani Asustek bejelentette, hogy gondolkodik az Android használatán, míg a Dell, a világ második legnagyobb komputergyártója pedig már hozzá is igazította a programot gépei egy részéhez, amelyeket idén dob piacra.

A Google szoftverét kisebb berendezésekhez, okos telefonokhoz, zsebszámítógépekhez, illetve az alapvetően internetezésre alkalmas, kicsi netbookokhoz fejlesztették ki. Előnye a Windowszal szemben, hogy ingyenes – a Google a segítségével bővülő internetforgalomból akar többletbevételt szerezni -, miközben a Microsoft szoftveréért jelenleg netbookonként legkevesebb 15 dollárt fizet a HP. Egyes szakértők szerint az ingyenes programok segítségével 200 dollárig szoríthatná le ezek árát a komputergyártó. A tét azért nagy, mert a lanyha pc-piac egyetlen gyorsan bővülő szegmense a netbook-értékesítés: becsélések szerint idén 20-30 millió ilyen gépet vesznek a vásárlók világszerte. Mivel olcsók, hajszálvékony profitráta érhető el velük – nem mindegy, hogy ez a számítógép gyártójának vagy az azon futó program fejlesztőjének jut.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés