Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mobiltelefon-használatban Európa az élen

Dotkom

Mobiltelefon-használatban Európa az élen

Világelső volt Európa tavaly a lakosság számarányában mért mobiltelefon-elterjedtséggel – közölte szerdán az Európai Bizottság.

Az EU-országokban száz lakosra 119 mobiltelefon jutott, ami 7 százalékpontos emelkedést jelentett 2007-hez képest; az Egyesült Államokban ez a mutató 87, Japánban 84 volt. A jelentés szerint a gazdasági válság ellenére az EU GDP-jének mintegy 3 százalékát kitevő távközlési ágazat 2008-ban tovább nőtt, bevételei meghaladták a 300 milliárd eurót, ami 1,3 százalékos növekedést jelent 2007-tel összevetve.

Eközben az európai fogyasztók kevesebbet fizetnek, és jobb ár-érték arányú szolgáltatást kapnak. A közös uniós fellépésnek köszönhetően a havi mobiltelefon-számlák átlagos összege 2008-ban 21,48 euróról 19,49 euróra csökkent – idézi a jelentést az MTI-Ecó. Már a fogyasztók 75 százaléka rendelkezik legalább 2 megabites internetkapcsolattal, ami lehetővé teszi például az interneten keresztül történő televíziózást.

A brüsszeli bizottság jelentése azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy jobb európai koordináció híján a nemzeti szabályozások következetlensége alááshatja az egységes távközlési piac előnyeit. “Különösen az aggaszt, hogy számos nemzeti szabályozó külön utat követ a nagysebességű internethálózattal kapcsolatban. A tisztességes versenyhez és az említett hálózattal kapcsolatos beruházások megvalósításához nem 27 különböző, főként a nemzeti vállalatokat támogató megoldásra van szükség, hanem nyitott piacokra, jogbiztonságra és egyenlő esélyekre minden befektetőnek és szolgáltatónak” – mondta Viviane Reding, az EU távközlési biztosa.

Magyarországon az EU statisztikai adatai szerint 2008-ban csaknem elérte az uniós átlagot a mobilpenetráció: 100 lakosra 117 készülék jutott. A fogyasztói árak nem változtak lényegesen Magyarországon: az átlagos havi mobilszámla 15,02 euró volt tavaly. A magyar szélessávú internetpenetráció 15 százalékot ért el, ami jelentősen elmarad a 22,9 százalékos EU-átlagtól.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés