Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt a telefontársaságok legnagyobb ellensége

Dotkom

Itt a telefontársaságok legnagyobb ellensége

A nemzetközi telefonhívások nyolc százalékát már Skype-pal bonyolították le tavaly.

A Skype interurbán forgalma 41 százalékkal nőtt a tavalyi év során. Elemzői becslések szerint mintegy 384 milliárd percnyi nemzetközi telefonbeszélgetést folytattak a Skype-on keresztül, 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A meggyőző számok ellenére a bevételek nem emelkedtek, hiszen a hívásdíjak csökkentek tavaly.

A telekom-cégek közül egyedül a mobilszolgáltatók nem tekintenek ferde szemmel az EBay leányvállalatára. A Reuters szerint a 3 brit mobilcég nemzetközi forgalma növekedni tudott a Skype-telefon piacra dobása óta, hiszen korábban szinte csak üzleti céllal indítottak nemzetközi hívásokat mobilról.

A vezetékes szolgáltatóknak is békejobbot nyújtott tavaly a Skype a “Skype Out” szolgáltatásával, amely vezetékes telefonszámokra is enged hívást indítani, bevételi lehetőséget kínálva a szolgáltatóknak is. A szolgáltatással tavaly 8,4 milliárd hívást bonyolítottak le.

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés