Connect with us

technokrata

Négy év múlva már senkinek sem kell a 2G

Dotkom

Négy év múlva már senkinek sem kell a 2G

A következő négy évben jelentős mértékben emelkedhetnek Magyarországon a harmadik generációs mobiltelefon-rendszerekből származó bevételek – állítja tanulmányában a Research and Markets.

Az előfizetésekre vetítve a 3G aránya 62,1 százalékra nő 2013-ig a mostani 9,8 százalékról. Jelenleg a 2G hálózatok vannak túlsúlyban, ám a jelentés szerint ez a rendszer várhatóan 2013-ra eltűnik a piacról. A negyedik generációs rendszer megjelenésére 2010-ben lehet számítani, a technológiát 2013-ra az előfizetők mintegy két százaléka használja majd. A magyarországi távközlési piac kilátásait latolgató dokumentum szerint az előfizetők egyre inkább a jobb adatszolgáltatást részesítik előnyben, így a 3G-bevételek 2012-re már felülmúlhatják az új rendszert megelőző, 2,5G hálózatokból származó bevételeket. Tavaly a magyarországi távközlési piacon 5,2 milliárd dollár bevételt realizáltak a szolgáltatók, ez az összeg négy éven belül elérheti az 5,6 milliárd dollárt. A dublini intézet szerint egyre élesebb a verseny a három hazai mobilszolgáltató között a 3G-szolgáltatások terén.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek