Connect with us

technokrata

Kormányzati lehallgatás az Iwiw-szerű hálózatokon

Dotkom

Kormányzati lehallgatás az Iwiw-szerű hálózatokon

A közösségi hálózatok teljes kommunikációs forgalmát felügyelnék.

Vernon Coaker, Nagy-Britannia belügyminisztere hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az EU Data Retention Directive névre hallgató, online megfigyelésre vonatkozó direktívájának Internet-szolgáltatókra vonatkozó, az adatkommunikáció 12 hónapos eltárolását előíró rendelkezése nem elég szigorú. Szerinte a közösségi hálózatokon és az azonnali üzenőprogramokon zajló beszélgetéseket, üzenetváltásokat is felügyelni kellene.

A szigetországban március 15-étől érvényes direktíva szabályzása szerint az összes brit ISP-nek egy évre visszamenőleg el kell tárolnia előfizetői hálózati forgalmát. Az Interception Modernisation Programme (IMP) névre keresztelt kormányzati célkitűzés szerint ezzel a terrorizmus ellen kívánnak hatékonyabban fellépni. Az IMP két célt valósít meg: egyrészt úgynevezett deep-packet inspectionnek veti alá az adatforgalmat, vagyis az Interneten továbbításra kerülő adatcsomagokba „belenéz”; másrészt az összes, kommunikációval kapcsolatos forgalom eltárolásra kerül egy centralizált kormányzati adatbázisban. Ezt terjesztenék ki az olyan szolgáltatásokra, mint amilyen a Facebook.

Nem meglepő, hogy a direktíva már eddig is heves ellenzést váltott ki a szólásszabadságért felszólalók részéről. Richard Clayton, a Cambridge Egyetem IT-biztonságával foglalkozó egyik szakértője szerint semmi szükség nincsen a kormányzati megfigyelésre. „Ha a kormány biztonságosabbá akarja tenni életünket, alkalmazzon több rendőrt.” – adott hangot véleményének Clayton. Bár a szakértő nem aggódik különösebben, mert szerinte a terv önmagát fogja dugába dönteni: az információbegyűjtés olyan extrém költségeket jelent az Egyesült Királyság online infrastruktúrájának fenntartóira és az Internet-szolgáltatókra, hogy az megakadályozza a „polgárok védelmében” hozott direktíva betartását.

A Web atyjaként is ismert Tim Berners-Lee szintén kifejezte nemtetszését a rendelkezéssel kapcsolatban. Amikor húsz évvel ezelőtt létrehozta a World Wide Web alapjául szolgáló rendszerét, nem gondolt még arra, hogy egyszer kormányzati akarat lesz annak teljes ellenőrzésére. A lovaggá ütött brit ezért fontosnak tartotta kiállni a lehallgatásmentes Web mellett.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek