Connect with us

Hirdetés

technokrata

Komolyra fordul az e-könyv-biznisz

Dotkom

Komolyra fordul az e-könyv-biznisz

A Sony Corp.

partneri megállapodást között a Google Inc.-nel elektronikus könyvének támogatására. Az együttműködés eredményeképpen a japán vállalat eBook online-áruházából letölthetők lesznek az amerikai cég elektronikus könyvtárának alkotásai. A Google-nál ötszázezer 1923 előtt született, beszkennelt könyv “porosodik”, s mivel szerzői jogvédelmük lejárt, ingyen olvashatók. Ezzel a Sony PRS-505-ös és 700-as digitális olvasójával összesen 600 ezer könyv lesz elérhető, ami sokkal több a rivális termék, az Amazon.com internetes kiskereskedő Kindle-ével olvasható 245 ezer műnél. Az utóbbiak darabjáért 10 dollárt kell fizetni, igaz, ezek közt vannak az elmúlt 85 évben írt könyvek is. A Sony PRS-700-asa 350 dollárba kerül, a Kindle új változatának ára 359 dollár. Az előbbiről azt állítja a gyártó, hogy akkumulátora egy feltöltésével 7500 könyvoldal olvasható el, az utóbbi állítólag akár két hétig használható egyfolytában és 1500 könyvet lehet rajta tárolni. A Kindle-re letölthető több jelentős amerikai és nemzetközi magazin és napilap, valamint 1200 internetes napló is.

Egyes szakértők szerint az elektronikus könyv lehet a következő évek nagy üzlete az internetgazdaságban. Az egyre vékonyabb, könnyebb, okosabb, jobb olvashatóságot nyújtó digitális olvasók olyan áttörést hozhatnak az Amazonnak vagy a Sonynak, mint amilyet az iPod mobil-zenelejátszók hoztak az Apple-nek. A Sonyra rá is férne a siker – a társaság tegnap jelentette be, hogy befagyasztja alkalmazottai bérét és mérsékli a jutalmakat április 1-jén kezdődő következő üzleti évében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés