Connect with us

Hirdetés

technokrata

Peren kívül egyezhet meg a Telekom?

Dotkom

Peren kívül egyezhet meg a Telekom?

A Magyar Telekom tájékoztatása szerint az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma (DOJ) február végén levélben kérte a cég audit bizottságát, hogy belső vizsgálatáról szóló jelentésének kibocsátása előtt még vizsgáljon meg néhány kérdést – jelentették be.

Az audit bizottság a macedón leányvállalatnál évekkel ezelőtt tapasztalt visszaélésekkel kapcsolatban folytatja saját vizsgálatát. A minisztérium a távközlési cég bejelentése szerint tisztában van azzal, hogy a kérés késleltetheti az ügy lezárását, de óva intett attól, hogy a jelentést lezárják az amerikaiak által folytatott vizsgálat befejezése előtt, mert az így a DOJ vizsgálatának eredményét is befolyásolhatná. A levélben az amerikai minisztérium kijelentette azt is, hogy a belső vizsgálat segíti és segítette a DOJ munkáját és az együttműködést figyelembe fogja venni a jelen ügy esetleges peren kívüli lezárásakor.

Az évek óta tartó vizsgálat mindenesetre már a Telekom-közgyűléseken is téma szokott lenni részvényesi kérdések formájában. Ez nem csoda, hiszen egyelőre beláthatatlannak tűnik a vizsgálat lezárulta, másrészt a Telekomnál az évek folyamán egyre nagyobbra dagad az az összeg, amelyet az ezzel kapcsolatos költségek emésztenek fel. Korábbi számításaink szerint például ha a magyar cég akkora büntetést kapna árbevétel-arányosan, mint amekkorával a Siemens AG-t sújtották korrupciós ügyekben az európai és amerikai hatóságok, akkor is kevesebbet kellene fizetnie, mint amennyit eddig erre a célra elköltött.

Maradt 74 forint az osztalékjavaslatA Magyar Telekom tegnap közzétett közgyűlési előterjesztéseiben a korábban említett bruttó 74 forintos részvényenkénti osztalékjavaslat szerepel. A közgyűlés április 2-án lesz, osztalékszelvény nélkül a cég papírjai április 27-én forognak majd először. Változik az igazgatóság és a felügyelőbizottság összetétele is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés