Connect with us

technokrata

Lezárult a távközlés aranykora

Dotkom

Lezárult a távközlés aranykora

A két évvel ezelőtti rekordszinthez képest a 2008-as esztendő drámai eltéréseket hozott a magyarországi távközlési piacon – derül ki a BellResearch, az infokommunikáció és az üzleti szolgáltatások piacának kutató és tanácsadó ügynöksége jelentéséből.

Bár a tavaly értékesített sim-kártyák száma rekordnövekedést hozott (a Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint decemberben 12 millió 224 ezer előfizetője volt a három magyarországi mobilszolgáltatónak), a Magyar Telekom nagyszabású hálózatfejlesztési terveket jelentett be és érzékelhetően erőre kaptak a mobilinternet-szolgáltatások is, a kiskereskedelmi távközlési piacok összesített nagysága 2007-ben elérte a csúcspontot, az elmúlt évben pedig megtört a korábban jellemző emelkedő trend. A jelentés szerint a távközlési szolgáltatások piaca 2008-ban több milliárd forintos lassulást mutatott. A BellResearch által közzétett tendencia az egyes piaci területeken eltérően jelentkezett: míg az internetszolgáltatások piaca 15 százalékkal bővült, addig a vezetékes piac értéke ezt meghaladó mértékű, 17 százalékos lassulást mutatott. A magyarországi piac a múlt évben néhány százalékpontos visszaesést produkált, miközben – az adatok szerint – a távközlési szolgáltatások globális piaca 2008-ban 4 százalékkal bővült.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek