Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bővít az IBM Székesfehérváron

Dotkom

Bővít az IBM Székesfehérváron

Az új épületszárny megnyitásával 290 munkahely jön létre.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Programból elnyert (GOP) félmilliárd forintos uniós támogatással bővítette Székesfehérváron az IBM Data Storage Systems Kft. a számítástechnikai szoftverrendszerek távfelügyeletével foglalkozó központját. A beruházás nyomán az immár tíz éves múltra visszatekintő nemzetközi központ szolgáltatásainak köre is bővül és 290 új, döntő többségében magasan kvalifikált munkahely jön létre.

A Fejér Megyei Hírlap tavaly ősszel a beruházás kapcsán arról számolt be, hogy az akkor közel nyolcszáz fős létszámot és az ötezer négyzetméteres létesítményt kellett bővíteni. A lap szerint mivel cég nem talál elég informatikust, ezért más végzettségű, de nyelveket beszélő munkatársakat is keres, akiket ki is képez majd.

A beruházásról az ITDH adott ki közleményt, amely emlékeztet arra, hogy Magyarországon 2000 táján jelentek meg az első regionális szolgáltató központok. Azóta mintegy 50 telepedett le hazánkban, több mint 20 ezer főt foglalkoztatva. A nagyobbak – így a most bővítő IBM is – egyenként 500-1700 munkahelyet teremtettek. A Magyarországon letelepedett szolgáltató központok zöme regionális pénzügyi, számviteli, HR és back office illetve informatikai feladatokat végző központ.

Kilián Csaba, az ITDH befektetési igazgatója szerint a jelenlegi helyzetben felerősödik a szolgáltató központok szerepe, hiszen ezek a vállalatcsoporton belül javítják a hatékonyságot, s így költségmegtakarítást eredményeznek. Magyarország iránt e téren továbbra is élénk az érdeklődés – tette hozzá az igazgató, aki szerint az ITD Hungary jelenleg hét szolgáltató típusú beruházás Magyarországra telepítésével kapcsolatban folytat tárgyalásokat. A amennyiben ezek mind idehaza valósulnak meg, úgy 3000 új munkahely létesülhet.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés