Connect with us

technokrata

Google hiba: illetéktelenek is belenézhettek dokumentumainkba

Dotkom

Google hiba: illetéktelenek is belenézhettek dokumentumainkba

A felfedezett biztonsági rést már javította az amerikai keresővállalat.

Egyre népszerűbb a személyes használatra ingyenes, és üzleti célú alkalmazás esetén is kedvező árfekvésű Google Docs szolgáltatás, amely kimondottan a Microsoft Wordjének állít webes konkurenciát. Ám, mint minden szoftverben, úgy ebben is lakoznak hibák – nemrég a hozzáférési jogosultságok tekintetében fedeztek fel biztonsági rést az online alkalmazásban.

„Azonosítottuk és javítottuk azt a hibát, ami lehetővé tette, hogy a felhasználó néhány dokumentumát észrevétlenül meg lehessen osztani. Ennek hatása a felhasználóra és a megosztási jogokkal szintén rendelkező kollégákra korlátozódott, azokra, akik számára korábban már másik dokumentumo(ka)t hozzáférhetővé tett a felhasználó.” – ismertette egy, az érintettek számára elküldött közleményben a jelenséget az amerikai óriásvállalat – „Az eset csak akkor jelentkezett, amikor a felhasználó vagy a felhasználó dokumentumaihoz, prezentációihoz hozzáférő kolléga egyszerre változtatta meg a dokumentumlista több elemének megosztási jogát. A táblázatokat nem érinti az eset.”

A Google Docs ügyfelei közül mindössze 0,05 százalék érintet, közölte a vállalat.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek