Connect with us

Hirdetés

technokrata

Támadják az Excel javítatlan hibáját

Dotkom

Támadják az Excel javítatlan hibáját

Akár a számítógépünk feletti ellenőrzést is átvehetik a támadók.

Arról számolt be a Microsoft, hogy az Excel egy mindeddig nem javított biztonsági résének kihasználásába kezdtek az internetes bűnözők. Az Excel Unspecified Remote Code Execution névre hallgató sebezhetőség kiaknázására akkor van lehetősége a támadónak, ha egy speciálisan, ártó szándékkal létrehozott Excel dokumentum e-mailben való elküldésével rá tudja venni a címzettet, hogy megnyissa az állományt.

Redmond közlése szerint gőzerővel dolgoznak a sérülékenység javításán, és amint kész a szükséges patch, illetve befejeződött teljeskörű tesztelése, azonnal elérhetővé teszik. Vagyis ismét a megszokott, minden hónap második keddjén esedékes microsoftos javításgyűjtemény érkezésétől független frissítést kaphat számítógépünk. Az addig hátralevő időben azonban melegen ajánlott minden internetező számára, hogy ne nyisson meg ismeretlen forrásból érkező Microsoft Office állományokat.

Az érintett szoftverek: Microsoft Office 2000, 2002, 2003, 2007, valamint Microsoft Office 2004 és 2008 for Mac.

A Symantec Japánban észlelte a biztonsági rés kihasználására épült digitális kártevők első hullámát. A Trojan.Mdropper.AC névre keresztelt program jelentette kockázatot egyelőre alacsonynak minősítette a sárga-fekete vállalat, mivel jelenleg (még?) nem okozott széleskörű fertőzési hullámot.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés