Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ellopott atomtitkok?

Dotkom

Ellopott atomtitkok?

Több tucatnyi számítógépnek kelt lába.

Los Alamos – a modernkori tudományok, fegyverkezés iránt érdeklődők számára ez a két szó azonnal jelzi, milyen témáról van szó. Az Egyesült Államokban található kisváros, ahol alig 10 ezren élnek, nukleáris kutatólaboratóriumáról ismert – számos, a magfizikát érintő felfedezéshez járult hozzá az intézet. Nem csoda tehát, hogy komoly, az amerikai nemzetbiztonságot érintő titkokat őriznek itt.

Mint a napokban kiderült, nem eléggé biztosan. Arról számolt ugyanis be a nonprofit Project On Government Oversight szervezet, hogy tudomásuk szerint jelenleg 67 eltűnt laptop miatt folytatnak vizsgálatot a helyiek. Csak a tavalyi év során 13 masinának kelt lába, ezek közül 3 decemberben a kutatók saját otthonából vándorolt el ismeretlen helyre. Az Új Mexikó államban található intézmény ráadásul nem is kezeli kellő hangsúllyal az ügyet. Az energiaügyi minisztérium nukleáris biztonsági adminisztrációjának levelére hivatkozva azt állítja a kormányzati tevékenységet felügyelni hivatott szervezett, hogy a történteket eszközkészleti problémaként tartják nyilván, nem pedig cyberbiztonági kockázatként.

Egy Los Alamos-i szóvivő múlt heti nyilatkozata szerint az eltulajdonított számítógépek ugyan tartalmazhatják fontos személyek neveit és címeit, de titkos információk nincsenek rajtuk. Legalábbis a hivatalos állásfoglalás szerint.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés