Connect with us

Hirdetés

technokrata

Érdemes it-vel támogatni a cafeteriát

Dotkom

Érdemes it-vel támogatni a cafeteriát

A cafeteria mint adómentes béren kívüli juttatás egyre nagyobb szerephez jut a vállalati gyakorlatban: ma már a szervezetek átlagosan 300 ezer forintot is meghaladó összeggel motiválják e rendszer keretében munkavállalóikat.

Ráadásul e szám a gazdasági válság hatására tovább növekedhet. Informatikai támogatás nélkül azonban egy jól működő cafeteriarendszer megvalósítása szinte lehetetlen.

Már egy 40-50 alkalmazottat foglalkoztató vállalat esetében is nehézségekbe ütközhet, hogy minden dolgozó igényeit felmérjék, s ezek alapján személyre szabottan alakítsák ki a juttatási csomagokat. E nélkül azonban a rendszer nem éri el valódi célját. A szoftveres támogatás megoldást jelenthet – állítja Novák Éva, a Nexon cafeteria-szakértője. Nem árt megfontolni, milyen programot válasszon a szervezet az adminisztráció támogatására. “Bár számos ingyenesen elérhető cafeteriaszoftver létezik, ezekkel körültekintően kell eljárni, ugyanis jelentős részük csupán az alapvető adminisztráció elvégzésére képes, emellett használatuk további – például biztonsági – aggályokat is felvet. Pedig a cafeteria elszámolása során esetlegesen bekövetkező egy-egy hiba komoly anyagi és erkölcsi következményekkel járhat a szervezet számára” – figyelmeztet Novák.

A legkorszerűbb programok amellett, hogy naprakészen követik a jogszabályi változásokat, nyilvántartják az egyes tételek megnevezését, nettó, illetve bruttó összegét, a dolgozónak járó éves keretösszeget és a felvett juttatási elemek összértékét is. Ráadásul lehetőséget adnak a béren kívüli juttatások többszintű nyilvántartására, az ellenőrző listák segítségével történő folyamatos figyelésére. Mindezeken túl fontos, hogy a rendszer integrált legyen, azaz a megvásárolt cafeteriaprogram képes legyen átadni az adatokat a humánügyviteli, vállalatirányítási rendszernek is – jelentette ki a Nexon szakértője.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés