Connect with us

Hirdetés

technokrata

Olcsó számítógép: áldás vagy átok?

Dotkom

Olcsó számítógép: áldás vagy átok?

A Fortune magazin előrejelzése szerint a jövő évben a korábbinál is nagyobb keletje lesz a 400 dollár alatti számítógépeknek. Ennek a hírnek az IT-szektorban egyelőre csak az Intel örül.

A National Retail Federation szerint az idei ünnepi szezon csalódást az Egyesült Államokban, hiszen az előzetes adatok szerint hat év óta nem volt olyan alacsony a boltok forgalom-növekedése, mint most. A számítástechnikai üzletágat különösen rosszul érintette a gazdasági válság, hiszen az amerikai piacok beszűkülése mellett a gyártók szomorúan vették tudomásul, hogy a világszerte érzékelhető recessziós félelmek miatt az informatikai fejlesztéseket jelentősen visszafogták a cégek. A hazai terepen elszenvedett veszteségek mellett az IT-szektor szereplőinek az exportkereslet lanyhulásával is szembe kellett nézniük.

Kivételek azonban itt is vannak, a leginkább figyelemre méltó ezek között a korábban a Napi Gazdaság által is kivesézett netbook. Ezekhez a leggyakrabban 9-11 colos, Windows XP operációs rendszerrel és Intel processzorral futó, internet-használatra optimalizált rendkívül könnyű laptopokhoz átlag 400 dollár alatti áron hozzájuthatnak a vásárlók. A netbook megjelenése jól érzékelhető piaci rést tömött be a fogyasztók és a legtöbb olcsó laptopba chipet szállító Intel legnagyobb örömére.

Az Intel az OLPC (minden gyereknek egy laptopot) program beindulását követően kezdte fejleszteni az Atom fantázianévvel ellátott, a nagyobb laptopokba és asztali számítógépekbe szerelt processzoroknál kisebb és olcsóbb chipjeit, amelyek mára a legkedveltebb netbookok alaptartozékává váltak. A félvezető-gyártó így a piaci prognózisok szerint nagyot kaszálhat a válságon, hiszen az olcsó laptopok elterjedése megbonthatja a korábbi piaci egyensúlyt.

Az Atom elterjedését követően az olcsóbb árkategóriájú számítógépeket vásárló közönség jelentős részét sikerült átcsábítani a legnagyobb rivális, az AMD háza tájáról, hiszen míg korábban az Advanced Micro Devices processzoraival szerelt számítógépek egy árnyalattal mindig olcsóbbak voltak Inteles társaiknál, az új chip megjelenésével ez a trend megfordult.

Azonban nem az AMD az egyetlen szereplő, amelyet az Intel magára haragított, hiszen a megbízható, ám az átlagnál olcsóbb laptopok elterjedésével a HP és a Dell érdekeltségei is sérültek. Az Intel felszerelte ugyan Atom chipjeivel az Acer és az ASUS netbookjait, de a két amerikai számítógép-gyártó óriás hallani sem akart az olcsó laptopokról, amelyek – mint bebizonyosodott – a tajvani cégeknek egyre több vásárlót, amerikai vetélytársaiknak pedig egyre nagyobb gondot okoznak.

A HP és a Dell továbbra is az elmúlt évek jól bevált stratégiáját követve próbál lépést tartani a távol-keleti tigrisekkel: látványos külső mögé rejti erőgépeit, amelyeket különleges szoftverekkel szerel fel, azt remélve, hogy ezzel ráveheti a vásárlókat, hogy mélyebben a zsebükbe nyúljanak. Ami azonban az Apple-nek sikerült, közel sem biztos, hogy két, korábban széles piaci szegmenst befogni kívánó társaságnak is menni fog. Ráadásul mind a Dell, mind a HP kevesli azt a hasznot, amelyet egy 400 dollár alatt piacra dobott netbook hozhat. „400 dollárnál nem lehet pénzt csinálni. A fogyasztók számára ugyan kecsegtető lehet egy ilyen ajánlat, de ezek nem nagyszerű masinák” – nyilatkozta nemrég a Fortune-nek az egyik amerikai óriás marketing igazgatója.

Az Atommal hajtott netbookok elterjedése újabb árháborút indíthat a laptopok piacán, olyan mértékűt, amelyre évek óta nem volt példa. A Szilícium-völgyben tevékenykedő cégek vezetői már most arról beszélnek, hogy a közeljövőben a nagy társaságok mindent megtesznek majd azért, hogy az akár épp működőképesnek mondott készülékeik piacra dobásával lejjebb nyomják az árakat anélkül, hogy ők maguk veszteséget realizálnának. Mindezt csak azért, hogy a korábban elvesztett piacaikat az olcsó netbookra áhítozó közönség megnyerésével visszahódítsák.

Egy a Fortune-nek nyilatkozó vállalatvezér némiképp nyersen, de rendkívül plasztikusan így fogalmazott: olyan ez, mint egy szarevő-verseny, a kérdés mindössze az, hogy vajon ki nyer: az, aki a legtöbbet eszi, vagy az, aki a legkevesebbet.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés