Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nyertes lett a BÉT-portál

Dotkom

Nyertes lett a BÉT-portál

Idén a Budapesti Értéktőzsde Portálja nyerte el az év honlapja díjat, a szolgáltatási témájú honlapok között. A díjat szakmai zsűri ítélte oda, kiemelt figyelmet fordítva a honlap interaktív funkcióira, és azok megvalósításának minőségére.

A honlapot, a Ponte.hu Informatikai Kft. készítette az Értéktőzsde számára. Balla László a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a társaság 2001-ben jelent meg a piacon saját fejlesztésű, DOKK szerkesztőségi és portál rendszer termékével. Az elmúlt nyolc évben a DOKK rendszer folyamatosan fejlődött, és jelentős piaci részesedésre tett szert a közigazgatási portálok terén. Számos hivatal és több minisztérium honlapja mellett, a Magyarország leglátogatottabb közigazgatási portáljával rendelkező, Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal is a DOKK rendszert választotta – számolt be a Magyar Mérnök.

A Ponte.hu fő erőssége – a fejlesztők szerint – a teljes egészében az ügyfelek igényeihez szabható keretrendszer, amelybe a számos beépített modul használata mellett, bármely egyedi igény is megvalósítható. A DOKK tartalom menedzsment rendszer, a weboldalak karbantartása mellett, fejlett multimédiás lehetőségekkel is rendelkezik. A DOKK architektúrára épül például a Duna Televízió portál rendszere is.

A közigazgatási honlapok mellett idén a pénzügyi szektor felé is nyitott a cég. Ennek egyik elemeként, a Synergon Informatika Nyrt.-vel közösen mutatta be novemberben, a Cisco Expo 2008 kiállításon, interaktív banki marketing és ügyfélszolgálati megoldásait.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés