Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy világ omlik össze a Macworld megszűnésével

Dotkom

Egy világ omlik össze a Macworld megszűnésével

Az Apple Inc.

megdöbbentette a számítástechnika szerelmeseit és a befektetőket azzal a bejelentésével, hogy a 2009. januári Macworld Expo lesz az utolsó a vállalat legendás évnyitó tanácskozásainak sorában. Talán még ennél is nagyobb meglepetést keltett, hogy az esemény nem Steve Jobs vezérigazgató (képünkön) szokásos záróbeszédével ér véget. A hírek napvilágra kerülése után öt százalékkal zuhant az Apple-részvények árfolyama, ami később is csak 2,5 százalékos csökkenésre mérséklődött. Megfigyelők Jobs távollétét vélhetően romló egészségi állapotával magyarázzák, sőt egyesek szerint részben azért szűnik meg a San Franciscó-i esemény, mert a vezérigazgató teátrális gesztusokkal kísért termékbemutatói nélkül nincs igazán figyelemfelkeltő hatása.

Az Apple az elmúlt években a Macworldön mutatta be legfrissebb újdonságait – Jobs az iPod nano mobil zenelejátszó-internetező eszközt például farmerzsebéből vette elő előadásának nagy létszámú közönsége előtt -, az összejövetel iránti erős médiaérdeklődés segített ébren tartani a vállalat termékei iránt elkötelezett Apple-hívek lelkesedését. Ugyanakkor a társaság egy idő óta nem tartja hatékony kapcsolattartó eszköznek az ehhez hasonló kiállításokat. Sokkal több vevőt érhet el kiskereskedelmi bolthálózatával, amelynek shopjait hetente 3,5 millióan keresik fel, vagy internetes portáljával, amelyre ellátogathat a világ minden táján élő 100 millió Apple-ügyfél. A CNET számítástechnikai szakportál egyébként úgy tudja, hogy az utolsó összejövetelre azért tartogat egy nagy durranást az Apple: a társaság várhatóan bemutat egy olcsó netbookot.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés