Connect with us

Hirdetés

technokrata

Gigantikus webáruházat nyitott a c-enter

Dotkom

Gigantikus webáruházat nyitott a c-enter

Kinyitott Magyarország egyik legnagyobb, több mint 25 ezer terméket forgalmazó számítástechnikai webáruháza.

A c-enter.hu hivatalos forrásból csaknem 80 gyártó termékeit árulja, és napi öt-hat új akcióval várja az internetezőket. A c-enter.hu/webshop címen az internetezők a legkisebb alkatrészektől az asztali számítógépeken, notebookokon át a szoftverlicencekig mindent megtalálnak – olvasható az üzemeltető társaság közleményében. A kínálatban több mint 800 notebook és kiegészítő, 200 monitor és televízió, 4500 szerver és kiegészítő, ezer nyomtató és kiegészítő, valamint hatezer szoftver található.

Mivel a c-enter.hu oldalt már eddig is 15 ezer egyedi látogató kereste fel hetente, a vállalat vezetősége elérkezettnek látta az időt, hogy termékeit online-boltban is értékesítse – mondta Csáki Zoltán, a 15 alkalmazottal 250 millió forintos árbevételt elérő C.

Enter ügyvezető igazgatója, akinek cége 1999 óta foglalkozik informatikai eszközök értékesítésével. Csáki a Napi kérdésére elmondta, hogy a válság miatt jövőre a kereslet visszaesésével számolnak. A c-enter nagyobb partnerei az it-beruházásaikat két csoportra osztják: stratégiaira és operatívra. A stratégiai beruházásokat, fejlesztéseket gyakorlatilag törölték, és csak az üzletmenethez tartozó költéseiket tartják fenn.2009-ben is a korábbi évek 10-15 százalékos éves növekedését szeretnék elérni, ám ehhez plusz erőfeszítésekre van szükség, ennek egyik első jele a most indított webáruház is – mondta el Csáki. Az áruházat a saját webfejlesztő csapatuk nagyon gyorsan hozta létre. Erre külön is büszkék vagyunk, és a későbbiekben szeretnénk az óriási adatbázist partnereken és piactereken keresztül is elérhetővé tenni – ismertette terveit a c-enter igazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés