Connect with us

technokrata

Nagy az érdeklődés a frekvenciák iránt

Dotkom

Nagy az érdeklődés a frekvenciák iránt

A vártnál több pályázat érkezett a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) frekvenciapályázatára – jelentette be pénteken, a tenderbontást követően az NHH.

A negyedik gsm/umts szolgáltatói A csomagra négy pályázat érkezett. Meglepetés a Mobinet Távközlési Projekt Kft. jelentkezése amelynek a cégbírósági adatok szerint ügyvezetője Bodnár Zsigmond, aki 1991-től 2007 márciusáig a Westel (majd T-Mobile) pénzügyi vezetője, 1993-tól egyben a cég vezérigazgató-helyettese is volt, legutóbb egy rövid időre pedig a Vodafone-nál tűnt fel a vállalati szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyetteseként. A Mobinet tulajdonosa a Content Holding Szolgáltató Zrt., amelynek Bodnár az egyszemélyes tulajdonosa.

Bodnár lapunknak elmondta: jelentős növekedést lát a területen, hiszen – például a készülékcsere okán – a meglévő ügyfelekből évente 3-4 millió újra megjelenik a mobilpiacon, de még ennél is nagyobb potenciállal rendelkezik az adatpiac. A társaság egy fapados költségmodell alapján robbantana a piacon, vagyis olcsó, egyszerű, alapszolgáltatásokra koncentráló modellel dolgozna. A frekvencia hosszú távon érték, s ebbe érdemes befektetni – így gondolkodnak a cégnél, ahol már megkezdték az esetleges partnerekkel – főként a pénzügyi befektetőkkel – a tárgyalásokat. A társaság a másik három piaci szereplőhöz hasonlóan idővel országos hálózati infrastruktúrát építene ki, de ezt megelőzően – a Vodafone indulásához hasonlóan – belföldi roamingszolgáltatást kötne a meglévő piaci szereplőkkel, s ezáltal már a kezdetektől országos szolgáltatást nyújtana. Nagy- és kiskereskedelmi szolgáltatásban is gondolkodik a cég – ennek érdekében már szándéknyilatkozatot is aláírtak a Magyar Kábelkommunikációs Szövetséggel (az 1,4 millió ügyféllel rendelkező szervezet tagjai például a T-csoporton kívüli egyes szereplők, például a UPC és a RubiCom), de hasonló megállapodást kötöttek a Fibernet Zrt.-vel is. A szerződések révén a Mobinet a kábeltelevíziós társaságok mobiltávközlési szolgáltatójaként léphetne a piacra – emelte ki Bodnár. Így e cégek – a Magyar Telekom csoporthoz hasonlóan – négyféle (vezetékes, mobilhang, internet, tv) szolgáltatást nyújthatnának, amitől a cégek értéke növekedne. A pályázaton aspiráló másik három cég vezetője korábban lapunknak azt mondta, hogy elsősorban meglévő ügyfélkörére támaszkodnának a mobilszolgáltatások elterjesztésekor, de például az Externet-Telekom 4 páros azt is jelzete, hogy az ügyfelek elérésében nagy szerepet szánnának a lehetséges mvno (virtuális mobiltelefon-szolgáltató)-partnereknek.

PályázókGsm/umts frekvenciaDigi Kft.

Dream Com Távközlési Kft.

Invitel Távközlési Zrt. Mobinet Távközlési Projekt Kft. 450 Mhz-es frekvencia Digi Kft. Mobil Wireless Broadband Hungary Zrt.26 GHz-es frekvencia, C blokkInvitel Távközlési Zrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. (közösen)26 Ghz-es csomag, D blokkMagyar Telekom26 Ghz-es csomag, E blokkAntenna Hungária Zrt. GTS Datanet Távközlési Kft. 26 GHz-es csomag, F, G blokkInvitel Távközlési Zrt.

Mobil Wireless Broadband Hungary Zrt. Mobinet Távközlési Projekt Kft.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek