Connect with us

technokrata

Dotkom

A nap üzlete

Újabb szolgáltató központ települ Magyarországra

Regionális szakértői központot nyitott Budapesten a Lexmark International, a világ egyik legnagyobb nyomtató- és nyomtatásfejlesztő, gyártó és forgalmazó vállalata. A kompetenciaközpont feladata, hogy támogatást nyújtson a pénzügy, a marketing és a vevőszolgálat területén, kiszolgálja a vállalat európai, közel-keleti és észak-afrikai (EMEA) kirendeltségeit. Mint Najib Bahous, a Lexmark EMEA alelnöke és ügyvezető igazgatója a szakértői központ sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, elsősorban a kedvező üzleti környezet, a magasan képzett, idegen nyelveken is jól kommunikáló gazdasági és technológiai munkaerő miatt döntöttek a magyar főváros mellett, de Budapest centrális szerepe és a város infrastruktúrája is fontos szempont volt a kiválasztásnál. Az Európai Unió támogatásával és az ITD Hungary közreműködésével megnyílt magyar központ jelenleg 50 dolgozót foglalkoztat, a következő másfél év során további 150 ember felvételét tervezik – tette hozzá Emmanuel Jan, a Lexmark International Technology Hungária ügyvezető igazgatója. A Lexmark 1991-ben alakult, amikor az IBM úgy döntött, megszünteti nyomtatókkal foglalkozó üzletágát és független céget alapít erre a tevékenységre. A lexingtoni székhelyű cég azóta igazi multinacionális vállalattá nőtte ki magát: közvetlenül a világ 34 országában van jelen, 150 országban vásárolhatók meg a termékei és mintegy 12 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek