Connect with us

Hirdetés

technokrata

Rettenetes év elé néz az Infineon

Dotkom

Rettenetes év elé néz az Infineon

A német Infineon Technologies AG, Európa második legnagyobb félvezetőgyártója 29 százalékos részvényárcsökkenést szenvedett el azután, hogy bejelentette: 2009.

szeptember 30-án végződő üzleti évében 15 százalékkal, 4,32 milliárd euróra csökken az árbevétele. A súlyos helyzetet elsősorban a chipárak meredek esése okozza: az 512 megabites chipek ára például idén eddig 65 százalékkal zuhant. A 2008. szeptember 30-án végződött negyedik üzleti negyedévben 763 millió euró nettó veszteséget könyvelt el az Infineon, szemben az egy évvel korábbi 280 milliós hiánnyal. Az árbevétel két százalékkal, 1,2 milliárd euróra kúszott fel. A társaság veszteséges működésének további oka a súlyos mínuszokat összehozó Qimonda AG memóriachip-gyártó cég, amelyet hónapok óta sikertelenül próbál értékesíteni a 77,5 százalékos tulajdonrésszel rendelkező anyavállalat. A hét elején a Qimonda azt jelentette be, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy reménybeli vevővel. Az Infineon a külső okra, a chipek árának zuhanására hivatkozva állami segítségért folyamodott. Szászország tartományi kormánya vizsgálja a kérést.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés