Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kémprogram tette tönkre egy tanár életét

Dotkom

Kémprogram tette tönkre egy tanár életét

Ártatlanul hurcolták meg a tanárnőt.

A napokban zárult az a per, amelyben egy connecticuti helyettesítő tanárnőt vádoltak meg kiskorúak veszélyeztetésével. Julie Amero négyhónapos terhesen egy délutáni órán ment be helyettesítve órát tartani, és az óra alatt az iskolai számítógép képernyőjén – melyet a gyerekek is láthattak –, reklámprogramok által megjelenített pop-up hirdetések jelentek meg. A hirdetések tartalma a pedagógus elmondása szerint nem volt pornográf, csupán fehérnemű, Viagra, és szexuális segédeszközök vásárlására buzdított. Amerot elbocsátották, s az ügy miatt máshol sem kap munkát, mivel visszavonták tanítási jogosultságát.

Az ügyben eljáró Norwich-i bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a tanárnő szándékosan mutatta volna a hirdetéseket a tanulóknak, ezért új eljárást rendeltek el, hogy a számítógépes szakértők vizsgálják meg: okozhatta-e a pop-upok megjelenését spyware, mely a gépek nem kellő védettsége miatt került a rendszerbe. A bíróság felkért egy szakmai bizottságot, amelynek vezetője a Sunbelt Software vezérigazgatója, Alex Eckleberry. „Csalódás a bíróság ítélete, de legalább Julie visszakapta az életét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy még egy ilyen ügy történjen, amely emberi sorsokat törhet ketté.” – mondta Alex Eckleberry az ítélethirdetés után.

A Sunbelt vezetője szerint egyértelmű, hogy az iskola vezetése és az informatikai részleg a felelős azért, hogy a kiskorúak által használt számítógépeken kémprogramok és reklámprogramok települhettek fel, illetve működhettek. Az csak véletlen, hogy épp Amero tartotta azt az órát, amelyen az incidens történt, jóllehet szinte biztosra vehető, hogy már máskor is megjelentek a reklámprogramok által felhozott hirdetések. Julie Amero a történtek után elvetélt, s többször került kórházba szívproblémákkal, a munkáltatók pedig nem állnak szóba vele. Eckleberry szerint mindez a jogalkotók és alkalmazók vaskalaposságának köszönhető.

További hatalom-koncentráció a kémprogramoknál
2008 novembere a trójai programok dominanciáját és az általuk okozott fertőzések arányainak növekedését hozta a Sunbelt kémprogram-toplistáján: az első helyre már-már örökös bérletet váltott a magát erotikus tartalmú videók lejátszásához szükséges kodekként feltüntető Trojan.Downloader.Zlob.Media-Codec. A legmegdöbbentőbb, hogy az elmúlt hónapok tendenciáit folytatva tovább nő az általa okozott fertőzések száma. A Zlob.Media-Codec ugyanis nem csak Magyarországon listavezető, de immár a világ valamennyi számítógépén a Sunbelt által regisztrált fertőzéseinek közel 5%-át egyedül adja. A toplista történetében még soha, egyetlen kártevő sem ért el ekkora fertőzöttségi arányt.

A helyzetet jól jellemzi, hogy a második helyen lévő, a szintén régi motorosnak számító Virtumonde reklámprogram, a harmadik helyen található Rootkit.TDSS család és a toplistára az elmúlt hónapban felkerült új trójai, a negyedik helyen található Trojan.Downloader.braviax együttesen nem okoznak annyi fertőzést, mint a Zlob.Media-Codec. A toplista negyedik helyén az internet böngésző programokat eltérítő és az akár a Google keresési eredményeit is módosító Explorer32.Hijacker található, míg a hatodik-kilencedik helyre négy trójai küzdötte vissza magát, köztük a 7. helyet elfoglaló Zbot, amely elsősorban szerencsejátékkal foglalkozó honlapok, online fogadóirodák és pókerjátékok belépési adataira utazik.

A novemberi toplista összetétele annak fényében is érdekes, hogy a karácsonyi bevásárló láz közeledtével egyre többen számítanak a reklámprogram előretörésére, hiszen a gazdasági válság miatt sokan fognak inkább az olcsóbb – akár hamisított – termékek közül választani, ám a reklámprogramok által okozott fertőzések csak a hónap utolsó napjaiban növekedtek. Kíváncsian várjuk a decemberi toplista alakulását.

Mintagyűjtés
A listát a Sunbelt szakemberei az újonnan kifejlesztett VIPRE Antivirus + Antispyware vírusirtó, valamint a CounterSpy kémprogram-eltávolítót használó és a Sunbelt ThreatNet káros alkalmazások elleni hálózatban önkéntesen résztvevő felhasználók automatikus visszajelzései alapján készítik. A kutatásban bárki részt vehet, aki letölti a VIPRE vírusirtót, vagy a CounterSpy kémprogram-eltávolítót.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés