Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ingyenes vírusirtó a Microsofttól

Dotkom

Ingyenes vírusirtó a Microsofttól

Vírusok, kémprogramok, rootkitek és trójaiak ellen véd.

Egyelőre Morro kódnévre hallgat a redmondi fejlesztő legújabb terméke, mely a digitális kártevők ellen kínál védelmet. A Microsoft tervei szerint a jövő év második felében mutatkozik be az alkalmazás, mely most már direkt kihívást jelent az antivírus piacon érdekelt vállalatok számára. Ismeretes, hogy eddigi, Onecare szolgáltatása és Windows Defender nevű eszköze nem jelentett komoly konkurenciát – előbbi nem tudott kellő részesedést szerezni, utóbbi pedig „csak” a spyware-ek ellen irányult.

Rowan Trollope, a Symantec fogyasztói üzletágért felelős alelnöke szerint a döntés a Microsoft kapitulációját jelenti. Trollop úgy vélte: a redmondi cég eddigi próbálkozásai bebizonyították, hogy olyan magas szintű védelmet nem tud nyújtani a felhasználóknak, mint amilyet például a sárga-fekete vállalat. Hasonló kritikát fogalmazott meg a McAfee is, vagyis a piac két legnagyobb tényezője nem az új, ingyenessége miatt szinte biztosan erősebb konkurenciát látja benne. Amy Barzdukas, a Microsoft online szolgáltatásokért és a Windowsért felelős egyik menedzsere szerint azonban arról van csupán szó, hogy ha az egyik megközelítés nem működik, akkor új hozzáállásra van szükség. Vagyis nem adják fel az antivírus piacra való betörési kísérletüket.

Egyelőre még nem tisztázott, hogy miként kerül terjesztésre a redmondi AV termék – vajon integráns részét képezi-e majd a Windows-nak, vagy különálló szoftverként lesz letölthető? Tartva a trösztellenes bizottságoktól, nem kizárt, hogy a Microsoft inkább Live szolgáltatásán keresztül teszi elérhetővé a Morro-t, okulván a Media Player kapcsán szerzett tapasztalatokon.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés