Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hagyja agonizálni a Yahoo-t a Microsoft

Dotkom

Hagyja agonizálni a Yahoo-t a Microsoft

A Microsoft nem kívánja felújítani a Yahoo felvásárlásáról szóló tárgyalásokat.

A Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer azt mondta a társaság éves közgyűlésén, hogy a szoftverfejlesztő immáron nem óhajtja felvásárolni a Yahoo-t, a világ második legnépszerűbb internetes keresőjét üzemeltető céget, de a böngészéshez kapcsoló hirdetési lehetőségek kihasználásában együttműködne más szolgáltatókkal.

A bejelentés tovább apasztotta az internetes vállalkozás részvényeinek árfolyamát, amelyek 20 százalékos zuhanás után 9,14 dolláron landoltak. A Microsoft az év elején részvényenként még 33 dollárt kínált értük, de a Yahoo vezetése szerint ez nem fejezte ki a cég valóságos értékét, ezért elutasította az ajánlatot.

Jerry Yang, a társaság alapító-vezérigazgatója más megoldást keresett a vállalat megmentésére, de ez nem jött össze, ezért a hét elején az igazgatóság felmentette. Ekkor sokan abban reménykedtek, hogy a Microsoft felújítja a fúziós tárgyalásokat. A redmondi óriás ajánlatának visszautasítása óta több mint 30 milliárd dollárral csökkent a Yahoo piaci értéke.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés