Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már dominósoknak is lehet iPhone készülékük

Dotkom

Már dominósoknak is lehet iPhone készülékük

A forgalmazó T-Mobile hétfőtől már a Dominó-, vagyis a kártyás ügyfelek számára is elérhetővé teszi az iPhone készüléket – jelentette be egy tegnapi sajtóbeszélgetésen Langsteiner Marianne, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások üzletágának marketingigazgatója.

Lapunk érdeklődésére ugyan nem árulta el, hogy a kártyás ügyfelek mennyiért szerezhetik be a készüléket, de információnk szerint a telefon minden bizonnyal többe kerül, mint amennyiért ma hűségnyilatkozat nélkül megkaphatják az előfizetők. A cég egyébként arra is számít, hogy az így iPhone-felhasználókká váló ügyfelek idővel a társaság előfizetőivé válnak. (Ez utóbbiak ugyanis értékesebbek a kártyás ügyfeleknél.) Miután az Apple-lel kötött szerződés feltételei nagyon rigorózusak, így Langsteiner Marianne arról nem adhatott tájékoztatást, hogy az elmúlt három hónapban hány iPhone készüléket sikerült értékesíteni a magyar piacon. Az igazgató viszont elmondta, hogy “rendesen invesztáltak ebbe az üzletbe”, s ma jóval gyorsabb megtérülést látnak, mint amit korábban terveztek. Soha nem sikerült még egy hónap alatt annyi felső kategóriás telefont eladni, mint amennyit az iPhone-ból értékesítettek.

A iPhone bevezetése része volt a Magyar Telekom átstrukturálásának, aminek középpontjában a “double-triple play” szolgáltató állt, azaz a cégcsoport mind otthoni, mind pedig házon kívüli használatra kínál internet-, televízió- és hangszolgáltatást. Mint elhangzott, jelentős azoknak a száma, akik több szolgáltatásra akarnak átszerződni, ráadásul még a korábban stagnáló adsl-piacot is több számjegyű növekedésre késztették.Állunk elébe – mondta lapunknak Langsteiner Marianne a negyedik szolgáltató esetleges megjelenésével kapcsolatban. Szerinte Magyarországon mind a szolgáltatások, mind az árak terén nagyon erős a verseny és telített a piac.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés