Connect with us

technokrata

Kezdő szoftvercégeket támogat a Microsoft

Dotkom

Kezdő szoftvercégeket támogat a Microsoft

A Microsoft Magyarországon is elindítja az üzleti élet pezsgését elősegítendő globális programját.

A Microsoft BizSpark elnevezésű program célja a kis magyar fejlesztőcégek ás a frissen indított vállalkozások sikeres működésének támogatása. A program segítségével ezek a cégek gyorsan és induló költségek nélkül – illetve jelképes 100 dollárért, amit a három év letelte után kell kifizetni – juthatnak a Microsoft fejlesztőeszközeihez, valamint szerverszoftverek licenceihez három évre. Mindezen túl a redmondi társaság technikai és marketing támogatást is nyújt. További segítség, hogy a programban résztvevő társaságoknak nem szükséges szerverekre, “vasra” költeniük, mert a Microsoft a cloud computing technológiájának segítségével erre nincs szükség. A vállalkozói kedv élénkítése a fő cél, Magyarországnak soha nem volt nagyobb szüksége arra, hogy jó híreket kapjon. A programban való részvétel feltétele, hogy a támogatást igénybe vevő cég éves forgalma a támogatás igénybevételének kezdetekor 200 millió forint alatt legyen. Egy cég akár 120-150 ezer euró értékű szoftvert kaphat ingyen, három évre – válaszolta a Napi Online kérdésére Drajkó László, a Microsoft Magyarország első számú vezetője.

Az ingyenes szoftver-támogatáson túl a Microsoft, partnerein keresztül további marketing és tanácsadói segítséget is nyújt a programban résztvevőknek. Mint Drajkó elmondta, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a BizSpark kereteiben az üzleti angyalokon és kockázati tőketársaságokon keresztül történő tőkebevonási projektek támogatása és katalizálása is megvalósulhat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek