Connect with us

technokrata

A pénzügyi krízis közepén megtámadták az IMF-et

Dotkom

A pénzügyi krízis közepén megtámadták az IMF-et

Többek között hazánkat is kihúzta az azonnali bajból a pénzintézet; közben azonban hackerek támadták meg. Ennek hatásáról a hivatalos és az anonim beszámolók eltérnek.

Kiderült, hogy nagyjából két hete digitális támadás érte a Nemzetközi Valuatalapot. A Fox News a múlt hét végén számolt be az esetről, állítása szerint a washingtoni székhelyű pénzintézet elleni akció eredményeként számos IMF által üzemeltetett számítógép vált fertőzötté. A szervezet tagadta, hogy bármilyen kritikus információnak lába kelt volna; de az nem nyert tényszerű bizonyítást, hogy semmilyen dokumentáció sem szivárgott ki.

November 7-én szigorította számítógépes rendszerein az ellenőrzést az IMF, miután felfedezték, hogy az intézmény nagybiztonságúnak tartott rendszerében gyorsan terjed egy kémprogram. Elővigyázatossági okokból a valutaalap Világbankhoz futó közvetlen csatlakozását is lekapcsolták. Ugyanakkor a számítógépes rendszer nem került leállításra, közölte Bill Murray, az IMF egyik szóvivője, aki azt is cáfolta, hogy komoly eredményre vezetett volna a betörés.

Névtelenséget kérő IMF és világbanki alkalmazottak azonban kicsit másként emlékeznek a történtekre. Szerintük november 7-én leállítottak egyes rendszereket, a fertőzés továbbterjedésének fékezése végett. Sőt, egyesek szerint maga a Világbank volt az, amely közegen keresztül bejuthattak a támadók az IMF rendszerébe. Ismeretes, hogy egy hónapja, október 10-én derült ki: a Világbankot is cybertámadás érte, éri, már 2007 nyara óta folyamatosan. Ugyan hivatalosan akkor is tagadták, hogy anyagi kár származott volna a támadás következtében, de a Fox News értesülései szerint a bank ultraérzékenynek minősülő kincstár részlegét is elérte a spyware fertőzés – ez az egység számos nemzet nagyjából 75 milliárd dollárját kezeli.

Úgy tűnik, hogy a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot érő támadások egy nagyobb akció részei. Az elmúlt időszakban ugyanis a Fehér Ház, valamint Obama és McCain kampányának számítógépes rendszerét is érte támadás. Az IMF elleni azonban azért számít kiemelten fontosnak, mert az elmúlt két hónapban, a pénzügyi világválság kibontakozásával ez az intézmény tölti be az egyik legfontosabb szerepet, annak hatásait tompítandó. A bajba jutott Izland mellett többek között hazánknak is többmilliárd dolláros hitelkeretet nyújtott. Számítógépes rendszerének sikeres két vállra való fektetése valószínűleg komoly zavarokat okozhatna egy ilyen törékeny világgazdasági környezetben.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek