Connect with us

technokrata

A nyomda eredményén sem látszik a válság

Dotkom

A nyomda eredményén sem látszik a válság

Az Állami Nyomda rendkívüli közgyűlést hívott össze a rendkívüli pénzpiaci helyzet miatt.

Az Állami Nyomda Nyrt. 2008 első kilenc hónapjában konszolidáltan 10,58 milliárd forint árbevételt és 884,5 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el, a forgalom 8,8 százalékkal bővült, az eredmény pedig 17,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest – közölte a táraság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken – írta az MTI-eco. A jelentés a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált adatokat tartalmaz. A közlemény szerint a stratégiai terveknek megfelelően, tovább nőtt a magas hozzáadott értékkel és nagyobb jövedelmezősséggel rendelkező termékből származó árbevétel. A biztonsági termékek és megoldások bevétele 10 százalékkal, a kártyagyártás és -megszemélyesítés szegmensé 22 százalékkal nőtt, ez határozta meg nettó árbevétel pozitív irányú változását. E két stratégiai termékszegmens aránya a teljes árbevételhez viszonyítva 63,6 százalék.

A társaság közölte azt is, hogy a pénzpiaci helyzetre tekintettel az igazgatóság 2008. december 15-re rendkívüli közgyűlés összehívása mellett döntött. Az igazgatóság javasolja az alapszabályban lévő 10 százalékos sajátrészvény-vásárlási korlát eltörlését, valamint további felhatalmazást kér a következő 18 hónapra sajátrészvény-tranzakciókra.

Az Állami Nyomda exportból származó árbevétele 1,083 milliárd forint volt az év kilenc hónapjában, 12 százalékkal növekedett 2007 azonos időszakához képest.

A konszolidált EBITDA (kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti nyereség) 1,493 milliárd forintot ért el, ami 8 százalékkal több, mint a bázisidőszakban.

A konszolidált üzemi eredmény 1,05 milliárd forintos értéke 12,8 százalékkal haladja meg a bázist. A társaság 2008 harmadik negyedévében teljes mértékben visszafizette hosszú lejáratú beruházási hitelét, így jelenleg nem rendelkezik hosszú lejáratú hitellel. Az 1,45 milliárd forint jegyzett tőkéjű Állami Nyomda saját tőkéje 4,4 milliárd forint volt szeptember végén, egy év alatt 12,8 százalékkal nőtt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek